
- A verseny turisztikai értelemben is nagyon fontos a városnak, hiszen a világ minden tájáról érkeznek hozzánk csapatok, akik elvihetik Gyula és Magyarország jó hírét. Az agility a gyulai sportélet nagyon jelentős részét képezi. A kutyás sportolók teszik fel városunk sportéletét a nemzetközi sportvilág térképére. Éppen ezért is támogatja a klubot az önkormányzat – mondta a polgármester, aki végezetül a rendezvény ingyenességére hívta fel a figyelmet.
Alt Sándor, a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub elnöke rámutatott: azzal, hogy harmadik alkalommal tudják elhozni a világ agility sportolóit városunkba, sikerült megteremteni a sportturizmust Gyulán. Nagy meglepetésre Japánból és Kanadából is érkezik versenyző. Idén összesen 19 ország 169 ép és 65 sérült sportolója nevezett be kutyájával.
A négynapos program szeptember 5-én, csütörtökön este fél hatkor csapatkapitányi értekezlettel kezdődik a vár udvarán, majd 19. 30 órakor látványos felvonulás indul a versenyek helyszínére, a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokba. A Harruckern táncegyüttes és a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub közös műsora után 20.30 órakor dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért felelős államtitkára mond beszédet, majd dr. Kovács József országgyűlési képviselő és dr. Görgényi Ernő polgármester köszönti a versenyzőket és a látogatókat. A versenyek pénteken, szombaton és vasárnap reggel nyolc órakor kezdődnek. Az eredményeket szeptember 8-án, 18.30 órakor hirdetik ki. Kiegészítő programként szombaton egészségügyi szűréseket végeznek a tornacsarnokban, vasárnap pedig a Gyulahús Kft. népszerűsíti termékeit.
A rendezvény fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága.



























