Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Első kézből tájékozódik Hölvényi György egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. augusztus 27. 13:00
Első kézből tájékozódik Hölvényi György egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár Gyulán
A Magyarországon hivatalosan bejegyzett valamennyi egyház képviselőjét meghívták a találkozóra a szervezők
Hölvényi György. Fotó: magyarhirlap.hu

Egyházi találkozó tart Hölvényi György egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár augusztus 28-án, szerdán 13 órakor a Katolikus Közösségi Házban – értesült a Gyulai Hírlap. A találkozón részt vesz dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Gajda Róbert országgyűlési képviselő, mint a Parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja, valamint Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat Nemzeti, etnikai, vallási és civil bizottságának elnöke.

A rendezvény célja, hogy az államtitkár első kézből tájékozódjon a hitközség problémáiról, hitéletről, erkölcstanáról. A rendezvény ökumenikus, tehát a Magyarországon hivatalosan bejegyzett valamennyi egyház képviselőjét meghívták a találkozóra a szervezők – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot dr. Kovács József.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)