Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erős felkészülés alatt a gyulai Várfürdő-Termál FC legénysége

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2013. augusztus 02. 12:00
Erős felkészülés alatt a gyulai Várfürdő-Termál FC legénysége
Labdarúgás
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Termál FC legénységét hetek óta trenírozza Popovics Pál edző a háromcsoportos NB III. bajnoki megpróbáltatásaira. Hét játékos távozott a csapattól, közülük öten kezdők voltak. A vezetés megadta a hátteret egy olyan fiatal, ütőképes csapat építésére, amely megállja a helyét a jóval erősebb mezőnyben. Az újoncokat nehéz volt hozzászoktatni a fizikailag fárasztó tréningekhez.

– Egy munkáscsapatot igyekszem építeni, kihozva mindenkiből a maximumot. A fiataloknak is fel kell ugyanis venni a versenyt minden találkozón, két ifjúsági játékost a pályán kell szerepeltetni, és kettőnek a cserepadon készenlétben kell lenni. Több edzőmérkőzésen túl vagyunk, és további hazai és romániai találkozókon is pályára lépünk. Az augusztus 17-i bajnoki nyitányon hazai környezetben fogadjuk Baja együttesét – nyilatkozta lapunknak a szakvezető.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)