Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Harruckern János Közoktatási intézmény 148 millió forintot nyert hátrányos helyzetű tanulók oktatására

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. június 11. 12:40
A Harruckern János Közoktatási intézmény 148 millió forintot nyert hátrányos helyzetű tanulók oktatására
Békés megyében minden dolgozó ember további kettőt tart el, csupán 36% a foglalkoztatott
Projekttájékoztató a Harruckern iskolában. Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

„Második esély – Zöld út a jövőhöz” című pályázatán mintegy 150 millió forintot nyert a Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény az Új Széchenyi Program keretében.

A pályázat beadásának megalapozottságát azzal indokolta Kovács Zsuzsa intézményvezető, hogy az iskolában nagy hagyománya van a szociálisan és halmozottan hátrányos tanulók oktatásának.

Mohai Tibor projektmanager beszámolójából kiderült, a pályázat fő célja azon tanulók képzése, akik már nem tanköteles korúak, ellenben sem nyolc általános végzettséggel, sem szakképesítéssel nem rendelkeznek. Igencsak indokolt a pályázat megvalósítása Békés megyében, hiszen itt viszonylag alacsony végzettségűek élnek, a tanulási lehetőségek nem egyenletesek. Példaként említette az előadó a Sarkadi Kistérséget, ahol 30 ezer főre 1 középiskola jut. A pedagógiai szolgáltatások több településen nem megfelelő szintűek, hiányos az egyenlő hozzáférés lehetősége is. Érdekes adat, hogy Békés megye lakosságának 1%-a az általános iskola első osztályát sem végezte el.

A projekt megvalósítását indokolja továbbá, hogy megyénk gazdasági aktivitása gyenge, a foglalkoztatási ráta alacsony. Ugyan Gyulán, Békéscsabán és Orosházán a munkanélküliség az országos átlag alatt van, de a környező településeken jóval magasabb az állástalanok száma. Megdöbbentő adat, hogy Békés megyében minden dolgozó ember további kettőt tart el, csupán 36% a foglalkoztatott.

Labos Edit szakmai vezető a pályázat tartalmi elemét ismertette. Május 2-án indult a háttérmunka, mely során a célcsoport felkutatása zajlik. A szakmai megvalósításban 8 fő közismereti és szakmai pedagógus vesz részt. Négyszer tízes kiscsoportokban zajlik majd a sütőipari- gyorspékségi munkás képzés, valamint a parkgondozói oktatás. A fő tevékenységek közé sorolta Labos Edit a potenciális munkáltatókkal való kapcsolattartást, az egyéni mentorálást és a szociális munkások beszervezését a képzésekhez. A pályázati kiírásnak megfelelően negyven főből tizenhat roma származású állampolgárt kell bevonni a programba. A képzés húsz hónapja alatt hetente háromszor végzik a résztvevők tanulmányaikat.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)