
A kizárólagosan önkéntes alapon történő tagi befizetésekről tartott tájékoztató értekezletet a Körösi Vízgazdálkodási Társulat intéző bizottsága. A találkozó megtartását a társulás május 30-ára meghirdetett küldöttgyűlése indokolta. A Gyulai Hírlapnak Juhászné Mári Anikó, a társulás igazgatója elmondta, rendkívül fontosnak tartják a küldöttek előzetes tájékoztatását azért, hogy felelősen tudjanak dönteni a küldöttgyűlésen. Éppen ezért a 48 fős küldöttséget körzetenként, három helyszínre hívták össze.
A társulat szeptemberre szeretné elérni a kizárólagosan önkéntességen alapuló tagi befizetéseket a külterületi csatornák fenntartására és karbantartására.
A társulat legnagyobb feladata a belvízvédekezés, az általuk kezelt és üzemeltett művek fenntartása és karbantartása. Alapfeladatuk továbbá az öntözővíz szolgáltatás, emellett közmunkaprogramban is részt vesznek.
Az egyes, gyulai körzet egymagában 25 ezer 579 hektáros, a kettes számú egység – Békéscsabát, Dobozt és Szabadkígyóst magába foglaló - hasonló nagyságú, 24 ezer 840 hektáros. A hármas körzethez Lőkösháza, Nagykamarás, Kétegyháza, Elek és Újkígyós tartozik. A május végi küldöttgyűlésig már csak egy holnapi, kamuti találkozóra van szükség, majd a három nap tapasztalata alapján az előterjesztést várhatóan elfogadják a küldöttek.




























