
Aláírták az érintett települések polgármesterei a Gyulai Közüzemi Kft. módosított társasági szerződését ma reggel a gyulai polgármesteri hivatal ovális termében. Az együttműködés aláírását a vízközmű-szolgáltatásról szóló törvényi szabályozás kapcsán a közműszolgáltatás átalakulása indokolta.
- Saját cég alapításával saját kézben tudjuk tartani a sorsunkat, mely mindannyiunk elsődleges célja. A társasági szerződés módosítása megteremti a lehetőségét annak, hogy meg is valósítsuk az elképzelésünket. Hátra van még az üzemeltetési szerződések megtárgyalása és az engedélyeztetési eljárás, sőt az új jogszabály egyes rendelkezései értelmezést kívánnak. A lényeg, hogy elindultunk saját utunkon, amihez sok szerencsét kívánok -köszöntötte a települések polgármestereit dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló új törvényi szabályozás kapcsán a közműszolgáltatás átalakul Magyarországon. Új víziközmű-szolgáltatói rendszer állami kiépítésének a fő céljaja a koncentráltabb, nagyobb méretű, tőkeerősebb és magas szakmai követelményeknek megfelelő szolgáltatók kialakítása.
Gyula Város Önkormányzata felé Kondoros Nagyközség Önkormányzata, Mezőkovácsháza Város Önkormányzata, Végegyháza Község Önkormányzata, Nagybánhegyes Község Önkormányzata, Kaszaper Község Önkormányzata, Medgyesegyháza Város Önkormányzata, és Újkígyós Község Önkormányzata jelezte, hogy a víziközmű-szolgáltatást a Gyula Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában álló Gyulai Közüzemi Kft.-vel kívánják biztosítani.
Ahhoz, hogy a víziközmű-szolgáltatás megkezdéséhez szükséges feltételeket az önkormányzatok előkészítsék, a víziközmű-szolgáltatást a jövőben igénybe vevő önkormányzatoknak tulajdoni részesedést kellett szereznie a Gyulai Közüzemi Kft-ben, mely eddig az alapító kizárólagos tulajdonában volt. Az alapító úgy döntött, hogy a tulajdoni részesedés biztosítását tőkeemeléssel, új üzletrészek kibocsátásával valósítja meg.
Mivel a társaság egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságként működött, az új tagok a társaságba törzstőke felemelés folytán csatlakoznak, így a cég több személyes társasággá válik.
A társaság vagyona 137 millió 90 ezer forint. A csatlakozó önkormányzatok kötelesek egyenként 100 ezer - 100 ezer forint összeget a Gyulai Közüzemi Kft. bankszámlájára átutalni.
































