
Szankciómentesen május 15-ig lehet benyújtani a 2013. évi agrártámogatás egységes kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz – derült ki a MVH ma délután megtartott fórumán, melyet ma délután rendeztek meg az idei év agrártámogatásainak kapcsán. A találkozónak a Békés Megyei Kormányhivatal Gyulai Járási Hivatala adott otthont.
Magyarné dr. Knap Diána, az MVH kérelemkezelési osztályvezetőjének tájékoztatójából kiderült, hogy április 10-től nyílt lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 25 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására.
Az egységes kérelmeket elektronikus úton, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján lévő”e-Egységes kérelem” menüponton keresztül, ügyfélkapus bejelentkezés után lehet kitölteni és beadni. A benyújtás határideje a jogszabály alapján 2013. május 15. Aki május 15. után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A jogszabály szerint 2013. június 9. - mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így ez a dátum június 10. - után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
Az ügyfélnek az egységes kérelemben meg kell jelölnie továbbá az általa hasznosított összes támogatható és nem támogatható területet.
Az osztályvezető elmondta továbbá, hogy a határidőig mintegy 15000 kérelmet várnak. A falugazdászok hosszabbított ügyfélszolgálattal és hétvégén is segítik ügyfeleiket. Kérésként fogalmazódott meg a fórumon, hogy adatlapjaikat frissítsék a felhasználók telefonszám, illetve e-mail cím feltüntetésével, evvel is rövidítve a bürokratikus utat. Magyarné dr. Knap Diána továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási igényléseket ellenőrzések követik, ezért az igényléseknél pontos terület-meghatározás szükséges a büntetések elkerülése végett. A jogosulatlan igény további szankciókat von maga után és méltányossági joggal nem rendelkezik a hivatal. Ezért is nagyon fontos a konzultáció – mutatott rá a fórum megrendezésének egyik fő apropójára az előadó.
Veress Vilmos fő falugazdász hangsúlyozta, hogy mind a falugazdászok, mind a hivatal munkatársai a termelők boldogulásáért vannak. A megyében harminc falugazdász jól használható eszközrendszerrel segíti a termelőket, információkat szolgáltatnak. A fő falgazdász a vis maior helyzetekre kitérve elmondta, amennyiben a gazdálkodók rajtuk kívül álló okok miatt nem tudják teljesíteni szerződési kötelezettségüket és azt az MVH-hoz bejelentik, támogatásra jogosultak.





























