Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - GPS-koordinátákkal ellátott digitális térkép segíti a gyulai tanyákon élőket krízis helyzetben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. április 24. 18:07
GPS-koordinátákkal ellátott digitális térkép segíti a gyulai tanyákon élőket krízis helyzetben
Gyula város közigazgatási területén 688 tanyát és mintegy 2000 embert érint a rendszer felállítása
Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi sikerrel pályázott a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012-ben, az alföldi tanyák, valamint tanyás térségek fejlesztése és megőrzése érdekében indított pályázatán.

A támogatás lehetőséget adott a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, s ennek keretében elkészült egy, a térség tanyáit tartalmazó digitális térkép. A program jelentős segítséget nyújthat olyan krízishelyzetek esetén, melyek a tanyavilágot érintik. A fejlesztés teljes összege 5 millió 156 ezer 300 forint, a pályázati támogatás 4 millió 640 ezer 670 forint. A digitális tanyatérkép bekerülési költsége 3 millió 937 ezer forint, az egyéb fejlesztésre fordítható összeg 1 millió 219 ezer 300 forint. A pályázati kiírásnak megfelelő beszerzési eljárás során a tanyatérkép elkészítésére a MindiGis Kft. adta a legkedvezőbb árajánlatot – ismertette a pályázat részleteit dr. Görgényi Ernő polgármester. A családsegítő központban ma délután Magos Gábor ügyvezetőnek köszönhetően nyerhettek betekintést az érintettek a rendszer működésébe.

A cég felmérése alapján elkészült alaptérkép tartalmazza a külterülethatárt, belterülethatárt, a tanyahatárokat tanya nevekkel, főbb útvonalakat, a tanyákhoz vezető utakat az útminőség feltüntetésével, vízrajzot és vasutat. A tanyák adatait térinformatikai rendszerbe szervezve adták át, melynek használata névvel és jelszóval megadott jogosultságokhoz kötött.

A rendszerben a következő funkciókat lehet elérni: böngészés a térképen távolság és területmérés a térképen, nyomtatás PDF fájlba, adott tanya keresése cím, vagy helyrajzi szám alapján, egy tanyához kötött adatok lekérdezése, a jogosultsággal rendelkező felhasználók tetszőleges adatokat, fájlokat, internetes linkeket tudnak a tanyákhoz kötni, a csatolt adatokat átfogó lekérdezése, események felvétele tanyákhoz.

A felmért adatok alapján egy vektoros tanyatérkép jött létre. A térképen szimbólummal jelölik a tanyahelyeket, burkolatváltások jelölésével mutatják meg a tanyákhoz vezető utat és út gráf tartalmazza a kiemelt intézmények számára az ajánlott útvonalat.

Gyula város 255,8 négyzetkilométeres közigazgatási területén 688 tanyát és mintegy 2000 embert érint a rendszer felállítása.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)