
Egy eredményes tárgyalássorozatnak köszönhetően bővülhet a Gyulahús Kft. oroszországi partnereinek köre – derült ki Daka Zsolt ügyvezető és dr. Görgényi Ernő polgármester ma délben megtartott közös sajtótájékoztatóján.
A Vidékfejlesztési Minisztérium Budai Gyula államtitkár vezetésével szervezte meg azt a háromnapos moszkvai utat, mely az agrárdiplomáciai szerepén túl a Gyulahús Kft. piacának megőrzését és bővítését segítette elő.
– A magyar kormány a város legfőbb szövetségese a gyulai húsipar újjászervezésében. Azon kívül, hogy sikerült megmenteni a gyártást, nem ért véget a munka. A hosszú távú fenntartható működés egyik alapvető feltétele, hogy a piacokat vissza kell szerezni és növelni kell az eladott mennyiséget. Ebből a szempontból az orosz piac kiemelkedően fontos. Folytatódnak a szállítások, sikerült felvenni a kapcsolatot a partnerekkel. A minisztérium által megszervezett termékkóstoltatásnak köszönhetően sikerült eloszlatni a gyulai termékek iránti bizalmatlanságot, melyet a húsipari cég névváltozása okozhatott – számolt be az eredményekről a városvezető.
Rendkívüli gesztusként a kóstoltatást Budai Gyula és Alekszandr Csernogorov, az Orosz Föderáció Mezőgazdasági Minisztériumának miniszter-helyettese is megtisztelte jelenlétével.
A városvezető elmondta, hogy a magyar kormány egy befektetési központból és logisztikai raktárbázisból álló kereskedőházat hoz létre Moszkvában. Budai Gyula ígérete szerint a kereskedőház állandó jelenlétet biztosít majd a Gyulahús termékeinek, ezáltal folyamatos lehetőséget biztosít a kereskedelmi kapcsolatok bővítésére.
Daka Zsolt rendkívül eredményesnek értékelte a moszkvai látogatást. A célt – mely a korábbi partnerek bizalmának a visszaszerzése, valamint az együttműködés megerősítése volt – maximálisan sikerült elérni. A termékbemutatón mutatott érdeklődés bizalomra ad okot és az elfogyasztott pokol szalámi mennyisége arra is rácáfolt, hogy a paprikás termékek nem kedveltek a keleti országokban. A kóstoltatás meleg ételekre is kiterjedt, mely során bebizonyosodott az orosz partnerek számára az is, hogy kitűnő segédanyag lehet kész ételek felhasználásához a gyulai termékcsalád.



























