Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elkészült a gyulai Mágocsi úti óvoda játszóudvarának tetőszerkezete és épületbővítménye

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2013. április 12. 09:00
Elkészült a gyulai Mágocsi úti óvoda játszóudvarának tetőszerkezete és épületbővítménye
A gyulai önkormányzatnak egy nyertes pályázatnak köszönhetően 2 526 300 forinttal kevesebb önrészt kell biztosítania
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

A tervezett ütemben halad a Mágocsi úti óvoda felújítása. Mint ismeretes, Gyula Város Önkormányzata mintegy 120 millió forintot nyert el az Új Széchenyi Terv pályázatán az intézmény épületének bővítésére és korszerűsítésére. Április közepéig elkészült a 123 négyzetméternyi fedett játszóudvar tetőszerkezete és az épületbővítmény, valamint megtörtént a nyílászárók cseréje és a külső közművek kiváltása. Az óvoda külső hőszigetelését és a belső munkálatokat a kivitelező cég májusban kezdi meg.

Az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott beruházás összköltsége 126 millió forint, melyből a gyulai önkormányzat 6,3 millió forintot biztosít önerőből. Jó hír, hogy egy újabb nyertes pályázatnak köszönhetően a város 2 526 300 forinttal tudja csökkenteni ezt az összeget, így csupán 3,7 millió forint saját forrást kell biztosítania – tudta meg a Gyulai Hírlap Molnár Csaba projektmenedzsertől.

A Mágocsi Úti Óvoda kapacitásbővítése, korszerűsítése című projekt célja a vidéki oktatási infrastruktúra fejlesztésének elősegítése és a település fenntartásból adódó kiadásainak a mérséklése. A beruházás során az óvodában új csoportszobát és tornaszobát alakítanak ki, korszerűsítik a fűtési rendszert, hőszigetelik a tetőszerkezetet és a külső falakat, átalakítják a konyhát, valamint kicserélik a belső burkolatot és a nyílászárókat.

Az intézmény udvarán gumilappal körülvett, interaktív, fedett játszóudvart építenek, hogy az óvodások esős időben is kint tartózkodhassanak a szabadban. A kültéri falak lemoshatók lesznek, rajzolni és festeni is lehet rájuk. A beruházásnak köszönhetően az épület teljes egészében akadálymentes lesz, így az óvoda mozgássérült gyerekek befogadására is alkalmassá válik. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)