
A gyulai mentőállomáson szerezhettek ismereteket a mentősök munkájáról a Béke Sugárúti Óvoda középső és nagycsoportos óvodásai. A gyerekek a helyszínen megnézhettek belülről egy mentőautót, megismerkedhettek a mentősök felszerelésével, és megtanulhatták, hogy melyik telefonszámot kell hívni, ha valakit baleset ér.
Danszki Klára óvodapedagógus a Gyulai Hírlapnak elmondta, intézményükben immár hagyománnyá vált, hogy a közlekedési hét keretében ellátogatnak a gyulai mentőállomásra, ahol a mentősök bemutatót tartanak a kicsiknek.
Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője hangsúlyozta, az óvodásoknak játékosan, életkoruknak megfelelően mutatják be a mentősök munkáját. A mentőtiszttől megtudtuk, azokban az országokban, ahol fejlettebb az egészségügyi kultúra, a gyerekek már kisiskolás- vagy óvodáskorban, foglalkozások keretében elsajátíthatják azokat az ismereteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy bajba jutott embertársukon később segíteni tudjanak. Ugyan Magyarországon szervezett keretek között még nem folyik ilyen jellegű oktatás, de felkérésre szívesen tartanak foglalkozásokat – tette hozzá Schneider László.
Az állomás vezetője lapunknak elmondta, a gyulai mentőállomáson három-négy éve hagyomány, hogy a mentők napja, május 10-e előtt nyílt napot tartanak. Ilyenkor bárkit szívesen látnak, aki szeretné megismerni szakmájukat.










































