Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A hét utolsó napján is borult idő várható

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. február 07. 18:00
A hét utolsó napján is borult idő várható
A HungaroMet NZrt. jelenti

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap.

Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő, az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagypont alá a kevésbé felhős tájakon hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)