gyulai zebráknál is gyakran ellenőriznek a rendőrök
Forrás: police.hu
Országos baleset-megelőzési akciót tart a rendőrség a gyalogosok biztonságának erősítéséért – írta a police.hu.
A május 12–14-én tartott, „Zebra terv” elnevezésű baleset-megelőzési akció célja a gyalogosok biztonságának erősítése. Békés megyében is előfordulnak olyan balesetek, amikor zebrán ütöttek el gyalogost, ezért a rendőrség figyelmet kér.
Mint írták, a tavalyi évben átlagosan minden hónapra jutott ilyen baleset, ezek közül három súlyos sérüléssel végződött. Az sem ritka, hogy a kerékpárosok olyan helyen hajtanak át a zebrán, ahol nincs felfestve külön kerékpársáv.
A KRESZ előírja, hogy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművezetőknek elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak, valamint csak olyan sebességgel közelíthetik meg az átkelőket, hogy a kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni. Figyelniük kell a gyalogosoknak is, hiszen nem léphetnek le úttestre és kötelesek a legrövidebb úton átmenni, valamint nem zavarhatják a járművezetőket.
Békés megyében is vannak olyan gyalogos-átkelőhelyek, amelyeknél a rendőrök az akció ideje alatt többször megjelennek. Visszatérően ellenőrzik a szabályok betartását például Gyulán, a Kossuth Lajos téren, ahol a mellékelt videón látható baleset is történt. A felvétel megmutatja, hogy pillanatnyi figyelmetlenségnek is súlyos, vagy akár végzetes következménye lehet. A közlekedési balesetek megelőzéséért legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, ha betartják a szabályokat, óvatosan és figyelmesen közlekednek.

























