Romsics Ignác, a médiaszereplései kapcsán is ismert történész, a Mogyoróssy Könyvtár és az Arany János Művelődési Egyesület meghívására tartott előadást az érdeklődőkkel megtelt könyvtári olvasóteremben a Horthy-korszakról.
- Az emberek szelektív gondolkodással közelítenek egy-egy korszakhoz. A történész feladata viszont, hogy a szakma szabályait betartva, harag és elfogultság nélkül, kiegyensúlyozottan elemezze az egykori történéseket, bocsátotta előre Romsics Ignác.
Mi volt ezek szerint a Horthy-korszak, fasiszta diktatúra, vagy demokrácia? Diktatúra nincs diktátor nélkül, de Horthy Miklóst nem lehet diktátornak nevezni, hiszen a törvények szerint kormányzott, hatalma pedig korlátozott volt. A korszakot fasizmusnak sem nevezhetjük, mert Magyarországon mindig működött a többpártrendszer. Kevesen állítják viszont erről az időszakról, hogy demokrácia lett volna, mert nem volt megkülönböztetés nélküli titkos választás, csupán a vagyonosak és a műveltek szavazhattak, a lakosság mintegy 29-30 százaléka. Az elveszített területek visszaszerzésére irányuló központi politika sem tekinthető antidemokratikusnak.
A gazdaság teljesítménye nem volt rossz, a Trianon okozta súlyos veszteségek ellenére ugyanúgy tudtunk fejlődni, mint a térség többi állama. A sikeres oktatáspolitika következtében az analfabétizmus 30-ról 7 százalékra csökkent, ekkor hozták létre a pécsi és a szegedi egyetemet, fejlesztették a debrecenit, a külföldi ösztöndíj rendszerrel pedig ütőképes elit keletkezett. Bevezették a betegség és balesetbiztosítást, valamint a nyugdíjat is. Túl közel van időben a kor, mert még személyes sorsukban érintettek élnek közöttünk, de objektív mérőszámok alapján talán 4-es alá-ra lehetne értékelni a korszak teljesítményét.
Az előadás után a hallgatóság sorai közül, elsősorban történelemtanárok, számos kérdést tettek föl részben a zsidóság sorsával, részben a vörös és a fehérterrorral kapcsolatosan. Válaszában Romsics Ignác elmondta, hogy a 19. században Galíciából, Csehországból és Ausztriából beáramló zsidóság egy részének gyors felemelkedési esélyt jelentett a magyar állam által felkínált integrálódás. Később a zsidó értelmiség nagy arányban vett részt a Tanácsköztársaságban, amivel a magyar társadalom nem rokonszenvezett. A Trianon után a környező országokból elüldözött négyszázezer magyar állami alkalmazott megjelenése értelmiségi túlkínálathoz vezetett, ezért ez a társadalmi réteg konkurenciaként is tekintett a zsidó értelmiségre. Ezen a kiélezett helyzeten próbált változtatni a magyar kormány a numerus clausus bevezetésével, amelyet viszont Nyugat-Európa nem fogadott el.
A kommünhöz kapcsolódó vörös, majd a fehérterror áldozatainak számát némi bizonytalanság lengi körül, ezért Romsics sorra vette a lehetséges számítási módszereket. Érdekes, újságírói kérdésként hangzott el, hogy nem kellene-e rendet tenni a mostanában nem éppen korrektül használt „fasizmus” és „nácizmus” kifejezések között? Helytelenül ugyan, de Magyarországon és világszerte is, a fasizmus a nem kommunista diktatúrák gyűjtőneve lett.
Krasznahorkai Géza könyvtárigazgató zárószavaiban egy sorozat első előadásaként nevezte meg a színvonalas előadást, amelynek folytatásaként a következő előadás témája a Kádár-rendszer lesz.
