Néhány százan gyűltek össze az Október 23. téren városunk lakói közül az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulójára emlékező késő délutáni ünnepségre. Lemezről szóltak a Himnusz hangjai, majd az Erkel Ferenc Gimnázium diákjai adták elő zenés irodalmi összeállításukat a forradalom eseményeiről. Fodor György „Utószó” című költeményét szavalta el, amely a gyulai Október 23. Alapítvány által hirdetett irodalmi pályázat díjnyertes alkotása.
Az ünnepség szónoka M. Szabó András volt, aki azokban a napokban a város polgármesteri tisztét töltötte be. Bevezetőül elmondta, hogy eltér eredeti mondanivalójától, mert sok arra vonatkozó kérdést kap, hogy a forradalom indulatoktól terhes napjaiban Gyulán miért folytak a dolgok rendezett mederben. Elmondta, hogy a vállalatok olyan fiatalembereket küldtek a Munkástanácsba, akikre hallgattak a többiek, és akik olyan embert választottak a Forradalmi Bizottság élére, mint Nádházi János. Ő békességre szólított fel, arra, hogy fogjuk meg egymás kezét, és az emberek könnyes szemmel – hovatartozásra tekintet nélkül – valóban megfogták egymás kezét. Gyulán azért nem csattant el egyetlen pofon sem, mert a forradalom vezetői mindenkinek tudtára adták, hogy az erőszakhoz folyamodókat bíróság elé fogják állítani.
- Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy itt nem volt bosszúvágy? De igen, volt. Sokaknak elvették mindenét, Gyula környékéről ezerötszáz embert szedtek össze és vittek el évekre málenkij robotra. Igen, sokaknak volt törlesztenivalója, az emberek mégis hallgattak az okos szóra. Hogyan tudtuk a rendet megőrizni? Úgy, hogy nem váltottuk le a Kiegészítő Parancsnokság és a Rendőrség vezetőit, de megalakítottuk a Nemzetőrséget, a nemzetőrök együtt járőröztek a rendőrökkel, hogy még véletlenül se legyen visszaélés. Itt is voltak szélsőségesek, akik erőszakos megmozdulásokat terveztek, ezért kérdés volt, hogy miként védjük meg azokat, akik a diktatúrában vezetők voltak. Halász Kálmán és Nyíri Béla jogtanácsosainkra hallgatva védőőrizetbe vettük őket a bosszúállók elől, amely egyébként olyan őrizet volt, hogy a családtagjaik ételt, italt hozva bejárhattak hozzájuk. Amikor aztán lehiggadtak a felháborodott emberek, kiengedtük a fogvatartottakat. A termelés fontosságára tekintettel, felszólítottuk az üzemek dolgozóit, hogy ne sztrájkoljanak, a parasztságot pedig kértük, hogy a gabonát szállítsák be a magtárakba. Ezért a forradalom első időszakában csak átmeneti sztrájkok voltak a városban. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nagy szerepe volt mindebben Nádházi Jánosnak. Ennek ellenére nagyon szigorú megtorlást alkalmaztak. Miért kellett például Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt kivégezni? Igen, ők a gyulavári hídnál lőállást építettek ki, hogy ha jönnek az oroszok, akkor feltartóztassák őket, de az oroszok nem jöttek, ők pedig leadták a fegyvereket. És mi történt ezután? Kivégzés.
- A forradalom után Budapesten sikerült munkát kapnom, két év múlva a főnököm megkérdezte, hogy mit tettem 56-ban. Odaadtam neki a bírói ítéletet, és amikor elolvasta, csak annyit mondott, hogy magukat inkább ki kellett volna tüntetni.
- Ma, ha figyelembe vesszük az ország gazdasági és erkölcsi állapotát, akkor nincs okunk ünnepelni, csak emlékezni, hiszen egyre szegényebbek vagyunk. Vajon az ország jelenlegi vezetői nem okultak 56-ból? Remélem, hogy nem abba az irányba fordulnak a dolgok, mint 53 évvel ezelőtt, és ha kormányváltás lesz, akkor igyekeznek rendbe hozni az ország állapotát.
- Végül, egy gondolat erejéig, ki szeretnék térni az előttünk álló emlékmű történetére, mert sokan kérdezik tőlem, hogy miként sikerült azt felépíteni. Annak idején Nádházi Jánossal kezdeményeztük, hogy utcát vagy teret kellene elnevezni a forradalomról, de nem találtunk fogadókészségre, sohasem volt „aktuális” a dolog. Alapítványt hoztam létre a kuratóriumban olyanokkal, akikre hallgatnak az emberek. 2005-ben, Nádházi János temetésén megfogadtam, hogy ha Isten megsegít, akkor kiharcolom az emlékmű felállítását, mégis csak 2006-ban sikerült az önkormányzattal megállapodni abban, hogy ezen a helyen emeljük fel az emlékművet. Ami 1992-ben csak álomnak tűnt, az ekkorra valóság lett. Szerettük volna, ha a tér neve igazodik az emlékműhöz, ezért javaslatot tettünk az Október 23. elnevezésre, de ezt is akadályozták, mondván, hogy nem lehet a teret kettévágni. Én azonban tudtam, hogy ez nem volt tér, az Élővíz-csatornára nem lehetett kilátni, mert azt házsor takarta el. Végül, olyan nyomás nehezedett a polgármesteri hivatalra, hogy a névváltoztatás hivatalos procedúrája megindult. Most köszönetet mondok mindazoknak, magánszemélyeknek és társadalmi szervezeteknek, akik ebben támogattak. Ennél szebb ajándék nem létezik. Ezzel talán a város egész lakossága elismerte, hogy vértelenül zajlottak ugyan az események, de forradalom volt Gyulán. Köszönet a város lakosságának és vezetőinek - fejezte be megemlékezését M. Szabó András.
A kellemes késő őszi napsütés is a jó fél évszázaddal ezelőtti időjárásra emlékeztetett. Mire a beszéd véget ért, és elkezdődött a koszorúzás, beesteledett, és a téren meggyújtották az emlékezés fáklyáit.
