Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Helyosztó győzelem Dabas ellen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2009. október 15. 00:02
Helyosztó győzelem Dabas ellen
Labdarúgás
Fotó: Gyulai Hírlap Online

Gyulai Termál FC–Dabas 1–0 (0–0).

NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Gyula 200 néző. V.: Török.

Gyula: Harman Bozsó (Rostás), Szenti, Bányai P., Valentényi Okos, Mogyoróssy, Polczer (Tóth) – Nagy G. (Piti), Miklya, Balogh. Edző: Lóczi István.

Kellemes őszi időben mindkét együttes bátor, nyílt sisakos felfogásban vetette magát a helyosztó találkozó küzdelmébe, ami végig jellemezte az első játékrészt. Igazi gólhelyzetet mindössze fél óra elteltével Miklya kiugrása jelentett, lövése azonban a kapufa külsejét súrolta, majd Polczer elől becsúszással mentettek a vendégek.

Szünet után folytatódott a lendület, helyenként kemény szerelésekkel, amelyekben a dabasiak jeleskedtek, mígnem a 63. percben Szűcs piros lapos talpalással ártalmatlanította Bozsót. Ez még inkább felpaprikázta a dabasiakat, de kitámadásaiknak megfizették az árát, a 76. percben Miklya középen tört be a büntető területre, ahol akasztották. A sértett a háló jobb oldalába bombázva értékesítette a jogosan ítélt tizenegyest, 1–0. A hátralevő időben már nem esett újabb találat, ami az égetően szükséges három pont begyűjtését eredményezte. Lóczi edző nem véletlenül fogalmazta tömören véleményét: „Nagyon meg kell becsülnünk győzelmünket jelen helyzetünkben!” Remélhetőleg kellő lendületet kaptak a fiúk, ugyanis ebben az osztályban is keményen meg kell küzdeni minden pontért. Szombaton a Tisza Volán fiatalokkal tűzdelt gárdájának vendégeként lépnek pályára a mieink.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)