Pénzes Sándor gyulai fotográfustól már láthattunk különleges látásmódú és szokatlan szemszögből készült képeket, ám ezúttal alkotásai mozgóképek, amelyek városunk környékének számunkra ritkán megfigyelhető részét láttatják. A speciális módszerrel felvett képsorok elsősorban a Fekete- és Fehér-Körös vízfelszín alatti életét, mozgásait mutatják be, ám ennél mégis többet. A természet számtalan szépségén kívül feltárják a víztükör „sötét” titkait is, az ember által odakerült, oda legkevésbé sem illő dolgokat. Olykor lenyűgöző, máskor meghökkentő kisvideóit a Szeretlek Magyarország nevű országos portál is felhasználta.
- Mindig érdekeltek a víz alatti felvételek. Jó minőségű anyagot tiszta vizű folyóban, patakban lehet készíteni, ezért hasonlóakat először erdélyi patakokban készítettem tizenévvel ezelőtt, amelyek ma a polcon hevernek VHS-formátumban. Most egy új eszközt kellett építenem, hogy a víz ne tegye tönkre a kamerát. Búvár ismerősöm egy reggelen szólt, hogy rendkívül tiszta a Fekete-Körös. Az első víz alatti anyag itt került rögzítésre. Ezen a felvételen a víz formáló ereje is látható és megannyi kis hal a kamera körül. Az igen nagy sodrású vízben helyenként nem volt könnyű talpon maradni, főképp ahol mélyebb volt a víz. Lehet, hogy nem jó a hasonlat, de olyasmi érzés volt, mintha deréktól lefele 100 km/órás szél fújt volna, ráadásul egy több kilós tárgy foglalta le mindkét kezem. Ezen a helyszínen viszonylag háborítatlan a terület, egy villanás erejéig azonban itt is feltűnik a "lábnyomunk" a fenék közelében, egy bealgásodott spray-s flakon formájában – mesél a felvételkészítés körülményeiről az alkotó.
- Szeretek természetbe járni, ide is a víz miatt jöttem, bár ez a helyszín kettősséget mutat. A környezet nagyon mű, a felvételek mégis felvetnek olyan gondolatokat, amelyek az élővilág sokszínűségéről szólnak, a fajok egymás mellett éléséről, a víz formáló erejéről. E fajok között nekünk is helyünk lenne, hiszen ebben a csodálatos közegben való létezés egy egészen érdekes érzés. A Körös itt ilyen alacsony vízállás mellett patakként zubog. Kerülgeti a köveket, kagylókat és sajnos az ember által odahordott szemetet is. Szomorú látni egy kerékpárroncs ölelésében a képen felbukkanó kagylót. Idegen tárgyak, idegen színek, idegen szerves és szervetlen anyagok. Nyomok, amelyeket mi hagyunk magunk mögött, mi, akiknek szebb dolga sem lehetne, mint csodálni a bolygónk bioszféráját, de nem ezt tesszük. Miközben a felvételeket készítettem, elgondolkoztam azon, van-e még olyan hely a földön, ahol háborítatlanul hagytuk a természetet, távoztunk-e úgy helyszínről, hogy nem hagytuk magunk mögött piszkunkat. A képkockákon azt szeretném-e megmutatni, milyennek látnám szívesen, fordítsam-e másfele a kamerám, vagy épp ellenkezőleg, domborítsam ki a fájó részeket? Vágás közben úgy döntöttem keresek valami elfogadható arányt, amellyel bemutatható a dolgok árnyoldala és a szépsége is. Megoldást nem kínál a két perc, talán választási lehetőséget azoknak, akik előtt két út áll. Hiszem, hogy nem reménytelen a helyzet – mondta el gondolatait a Gyulai Hírlapnak Pénzes Sándor.
