
Nem lehet „bankszerű” eszközökkel megmenteni a Gyulai Húskombinát Zrt.-t, mivel a kereskedelmi bankok felszámolás alatt lévő cégeknek nem biztosítanak forrásokat a működéshez. A nagy múltú húsipari cég megmentése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium előterjesztést nyújt be a december 5-i kormányülésre – nyilatkozta Budai Gyula, a vidékfejlesztési tárca parlamenti államtitkára tegnap, az érintettekkel történő tárgyalás után.
A megbeszélésen részt vett dr. Görgényi Ernő polgármester és dr. Kovács József országgyűlési képviselő is. Az államtitkár kifogásolta, hogy a kialakult helyzetért a sajtóban a kormányt vonták felelősségre, holott a vétkeseket a tulajdonosi körben kell keresni, ezért sem érti, hogy a szakszervezetek miért Budapestre jelentettek be demonstrációt és miért nem Nádudvarra, ahol a tulajdonosok találhatóak. Budai Gyula véleménye szerint a Gyulai Húskombinát mostani helyzetéért egyértelműen a tulajdonosi kör és menedzsment felelős. A vidékfejlesztési tárca továbbra is elkötelezett a dél-alföldi húsüzem és a munkahelyek megmentése ügyében. Minden esetre a kormány és a helyi vezetés az uniós szabályok betartása mellett mindent megtesz a Gyulai Húskombinátért, ezért is nyilvánította a kabinet stratégiailag kiemelt vállalattá a Gyulai Húskombinátot – tette hozzá.
A Gyulai Hírlap megkeresésére Petrusán Györgyné, a Húsipari Dolgozók Szakszervezete gyulai elnöke elmondta, nem szó szerint vett tüntetésre készülnek, hiszen ők is tudják és látják, hogy nem a kormány az okozója a zrt. tönkremenetelének. A szakszervezet megmozdulása egy segélykiáltás lesz, ami nem csak a Gyulai Húskombinátért szól, hanem az országos húsipar gondjára hívja fel a döntéshozók figyelmet. A Húsipari Dolgozók Szakszervezete december 8-án, szombaton 17 órakor tart demonstrációt a minisztérium előtt, ugyanabban az időpontban a Gyulai Húskombinát előtt, a Béke sugárúton is gyülekeznek majd a szimpatizánsok.
A minisztériumi találkozót követően fals információk is napvilágot láttak. Nem felelnek meg a valóságnak a tegnap esti híradó hírei, miszerint Gyula Város Önkormányzata lehet a fő tulajdonosa a Gyulai Húskombinátnak. A Gyulai Hírlap erre irányuló kérdésére dr. Görgényi Ernő polgármester határozottan cáfolta a híreket.
– A többségi tulajdonhoz a városnak nincs anyagi ereje, hiszen ahhoz milliárdokra van szükség. Abban az esetben, ha a felszámolás alatt létrejönne egy konzorcium és már csak egy viszonylag alacsony, 100-200 millió forintos összeg hiányozna, akkor támogatnám, hogy az önkormányzat is a tulajdonosi kör részévé váljon. Ez így történt Pápán is, ahol a húsipari céget a menedzsment és a beszállítók hozták létre, az önkormányzat csak a hiányzó 120 millió forinttal szállt be.
A polgármester eddigi információi szerint a menedzsment és a beszállítók Gyulán nem kezdeményeztek ilyen konzorciumot, ezért más megoldásra lesz szükség.
– Budapesten arról tárgyaltunk, hogy a kormányzat hogyan tudja segíteni az ügyet. A december 5-ei kormányülésre a Vidékfejlesztési Minisztérium előterjesztést nyújt be. Bízom benne, hogy a kormány szövetségesként és partnerként tekint Gyulára. Borbélyné Balogh Zsuzsanna, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. ügyvezetője tájékoztatójából az derült ki, hogy a Gyulai Húskombinátnak 700 millió forintra lenne szükséges az idei működéshez. Mivel az önkormányzatnak nincs tulajdonrésze a vállalatban, az ő kijelentésére kell hagyatkozni. Azt leszögezhetjük, hogy nem a kormány a felelős a húskombinát csődhelyzetéért, hanem a tulajdonosok. Az ő irányításuk mellett alakult ki ez a helyzet.
Dr. Kovács József nem először folytatott tárgyalást a minisztériumban, ahol mindig pozitív hozzáállást tapasztalt. Elmondása szerint a tegnapi találkozón sem volt másképpen, valamennyi fél konstruktívan állt a problémához és a megoldásokat keresték arra, hogy a kombinátból minél többet lehessen megtartani. Az országgyűlési képviselő is csatlakozott ahhoz a véleményhez, hogy egy magáncég életébe egy államnak, egy országgyűlési képviselőnek, egy polgármesternek nincs beleszólása. Ám a Gyulai Húskombinát három termékének is olyan kereslete van, amit még működés mellett is nehéz kielégíteni, ezért nem veszhet a gyár.
Az országgyűlési képviselő Budai Gyulának a megbeszélést lezáró mondatát is elárulta, ami így hangzott: a Gyulai Húskombinátot, mint céget meg kell menteni.