90. születésnapja alkalmából Durmics Ádámné Julika nénit köszöntötte a városvezetés. Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző, dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester a Magyar Köztársaság miniszterelnöke által aláírt emléklappal, tortával és virágcsokorral ajándékozta meg a családja körében ünneplő gyulai szépkorú asszonyt.
Durmics Ádámné Julika néni 1922. október 11-én, szegény család hatodik gyermekeként született Gyulán. 12 éves korától már mezőgazdasági munkát végzett: csépelt, aratott, csemetekertet gondozott. 1949-től nyugdíjazásáig a Gyulai Harisnyagyárban dolgozott, ahol több Kiváló dolgozó elismerést is kapott. A munka mellett állatokat is nevelt, minden évben öt hízót adtak le a Munkácsy Termelőszövetkezetbe. Kétszer ment férjhez, másodszorra 1951-ben. Első házasságából két gyermeke – egy fia és egy lánya – született, a másodikból pedig egy fiú, aki jelenleg is gondozza. Ezen kívül három unokával és négy dédunokával büszkélkedhet.
Julika néni jelenleg több betegséggel is küszködik, szobájából nemigen jár ki. Hosszú életét dolgosságával, munkaszeretetével magyarázza.

























