Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sepsiszentgyörgyi reformátusok látogattak Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • K. F. • HÍREK • 2012. október 13. 18:00
Sepsiszentgyörgyi reformátusok látogattak Gyulára
A testvérgyülekezeti kapcsolat már 20 éve virágzik
Testvér-gyülekezeti találkozó. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő

A sepsiszentgyörgy-szemerjai és a gyulai református gyülekezet húsz éve létesített egymással testvérgyülekezeti kapcsolatot. Azóta rendszeresen látogatják egymást, ilyenkor a közös lelki alkalmak mellett kirándulásokat is szerveznek történelmi emlékhelyek és természeti szépségek fölkeresésére. Az idén nyáron a sepsiszentgyörgyiek negyvennyolc tagú csoportja érkezett Gyulára, akik ezúttal Szarvas nevezetességeivel ismerkedtek, majd Gyulán megtekintették és megkoszorúzták Erkel Ferenc szülőházát, de jutott idő a Várfürdőre is. A vasárnapi istentiszteleten Incze Zsolt, a sepsiszentgyörgyi gyülekezet lelkipásztor hirdetett igét, majd átadta gyülekezete ajándékát, egy székely lobogót és egy szép úrasztali terítőt. Mindkét lelkész hangsúlyozta, hogy a testvérgyülekezeti kapcsolat erősíti az összetartozás érzését a magyarság révén és mindenekfelett a két gyülekezetnek Jézus Krisztusban való egységét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)