Göndöcs Benedek Gyula történetének egyik legismertebb személyisége, nevét múltidéző írások mellett városi park és intézmény is őrzi. Az 1873 és 1894 közötti mintegy harminc év történetét „Göndöcs Benedek és Terényi Lajos kora” címen írta meg a város monográfusa, Scherer Ferenc.
A kortársak és az utókor tiszteletét sokféle kéziratos és nyomtatott forrás dokumentálja, van azonban egy olyan cikksorozat, amely amolyan görbe tükörként villantja fel Göndöcs alakját. Az apátplébános 1881 és 1887 között, két cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt, s honatyaként nagyon hamar a humoros parlamenti karcolatokat író Mikszáth Kálmán „látóterébe került”. Mikszáth – ahogy maga is írta – a karakterisztikus egyéniségeket tűzte tolla hegyére, különösen szerette az olyan alakokat, akiket némi karikírozással a kor jellegzetes személyiségeiként jeleníthetett meg. Göndöcs termete, modora, beszédmódja egyaránt vonzotta Mikszáth figyelmét. Az 1881 és 1885 között írott parlamenti karcolatait, „Tisztelt Ház” címen megjelent írásait tartalmazó „Cikkek és karcolatok” című kötetében 153-szor szerepel Göndöcs neve. A médiaszereplést sokra tartó mai szemlélet szerint Göndöcs elégedett lehetett, még ha sok poén is csattant a rovására. A páratlan népszerűségű Jókai 390-szer, Trefort Ágoston kultuszminiszter 146-szor szerepelt Mikszáth szellemes írásaiban.
A humor illendőségi határai abban az időben máshol húzódtak, Mikszáth is szívesen elsütött egy-egy csípős, de nem durva poént a képviselők testi jellemzőivel, felekezeti hovatartozásával kapcsolatban is. Göndöcs esetében sem tudta megállni, hogy kövérségére, aluszékonyságára újra és újra ne utaljon: „Göndöcs Benedek a legbuzgóbb képviselő mind a 446 között. Ő már ott ácsorog reggel a ház előtt, várva a kapunyitást, hogy bemehessen. Nincs az az ülés, de még bizottsági, albizottsági ülés sem, melyet a leglelkiismeretesebb pontossággal végig ne aludjon.”
Mikszáth szerint azt is pontosan lehetett tudni, mikor akar felszólalni. Megfigyelése szerint volt egy szép gyémántgyűrűje, és ezt akkor húzta fel, ha beszélni akart: „És ha a gyűrű ott van az ujján, akkor biztos, hogy a zsebében meg ott van a kész beszéd ezzel a felirattal: »Göndöcs Benedek apát kanonok és országgyűlési képviselő rögtönzött beszéde, melyet az 1885. április 13-iki hongyűlésen tartott.«” Egy kis malíciával azt is hozzátette, hogy a leírt beszéd ugyan használhatatlan lesz a Képviselőházi Napló számára, mert a megjegyzések és közbeszólások nyomán rendszerint elkalandozik a beszéd tervezett nyomvonalától.
Az író Göndöcs nevével összekötötte a derültség kifejezést: „S a jó Göndöcs atya, mintha fizetve volna azért, hogy a Tisztelt Házat földerítse, ártatlan mosollyal rágyújt, amikor csak kívánják. Fuvolaszerű, siránkozó hangja kellemesen csiklandoztatja az idegeket. Hiszen olyan kedves a kis öreg, hogy lehetetlen rá megharagudni. A játszi gyermetegség és szűzies naiv észjárás szivárványos bugyborékai, amiket mond. Igazán nem szabad őt kinevetni...” Hasonló kép a parlamenti beszédet mondó Göndöcsről többször felvillant: „Göndöcsnek minden izma beszél, kedves szitakötő szemei minden szót egy-egy mosollyal kísérnek, s mindenik mosoly másforma, kenetességében humor van, zsörtölődésében pátosz, megbotránkozásában nyájasság, s komolykodásában naivitás. S ezek összevéve valóságos szeretetreméltóság. Kurta húsos kezeivel, ha kalimpál, mellét, ha hátra szegzi Feleki-modorban, nyakát ha meggörbíti, s mint egy pajkoskodó gyermek, alamuszi szendeséggel nézi a félig behunyt szemmel a hatást.”
Mikszáth meglehetősen pontosan ismerte Göndöcs tevékenységét, karcolataiba olykor beillesztett egy-egy fiktív parlamenti párbeszédet a méhekről vagy éppen a pusztaszeri ásatásokról. A képviselő sem maradt adós olykor a csipkelődéssel: Egy alkalommal azzal állította meg az írót a parlament folyosóján, hogy nem tudja-e véletlenül, ki írja a parlamenti karcolatokat? Ugyanis Tisza Kálmán keresi az illetőt, hogy Ferenc József-rendet adományoztasson neki, cserébe azért, amiért a lap olvasóit leszoktatja az okosabb írásokról s ezzel együtt a magvasabb kormánykritikáról.
A Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható írások elevenebbé teszik az általunk fényképről ismert arcot.
