
Gyulai vállalkozásokat érintő kérdőíves felmérést készít Gyula Város Önkormányzata – jelentett be mai sajtótájékoztatóján dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester. A városvezetők hangsúlyozták, politikájuk fontos elve, hogy lehetőleg gyulai vállalkozásoktól rendeljenek termékeket és szolgáltatásokat. Azonban ehhez aktuális információkkal kell rendelkezni a gyulai vállalkozásokról és tevékenységükről.
Egy kérdőív kitöltésével önkéntesen lehet az adatbázisba bekerülni, elindítottak egy honlapot is. Minden vállalkozás eldöntheti, hogy részt akar-e venni a programban. Az adatbázis nemcsak arra lesz alkalmas, hogy az önkormányzat aktuális információval rendelkezzen gyulai vállalkozások tevékenységéről és alapvető adatairól, de a többi vállalkozás és minden állampolgár számára lehetővé válik az információ megszerzése és cseréje.
Ez azért is fontos, mert többször tapasztalták a honatyák, hogy vannak olyan egyébként jól működő sikeres vállalkozások, akiket más, szintén sikeres vállalkozók nem ismernek. Fontos az információáramlás, hogy célzottan el tudjanak hozzájuk juttatni például egy pályázati információt, vagy hogy egy helyi rendeletmódosításban érdekelt cég értesüljön a változásról és véleményüket kinyilvánítsák.
–A választók sem azt várják tőlünk, hogy a közszférában teremtsünk munkahelyeket. Meggyőződésünk, hogy a közvetlen munkahelyteremtés nem feltétlenül önkormányzati feladat, nekünk olyan feltételeket kell megteremtenünk a vállalkozások számára, hogy munkahelyteremtő beruházásaikat meg tudják valósítani – hangsúlyozta a polgármester.
Alt Norbert alpolgármester a kezdeményezésről elmondta, a ciklus elején elindult egy mezőgazdasági program és egy civil társadalmi program, amelyek mentén megszervezték az adott területhez tartozó közösségeket is. Mezőgazdasági és civil területen sem állt rendelkezésre pontos adatbázis, amire több konkrét programot lehetett volna felállítani. Programot akkor lehet elindítani, ha megvannak azok az aktív, cselekvőképes és tenni akaró emberek, akiket be tudnak vonni az érdemi munkába. Most szeretnék a vállalkozásokat is megszólítani. Gyula Város Önkormányzata a Gyulai Mezőgazdasági és Városfejlesztési Kft-n belül felállított egy munkacsoportot a vállalkozók és az önkormányzat közötti kapcsolat kiépítéséért. Első lépés a kérdőív postai kiküldése lesz, mely 1077 társas vállalkozást érint. A kitöltött kérdőíveket postai úton október 20-ig kell postán, személyesen vagy online visszajutatni polgármesteri hivatalhoz.




























