
Anya- és gyermekvédelmi konferenciát szervezett a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban.
Az eseményen dr. Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos megnyitó gondolatai mellett hangsúlyozta, a konferencia egyik feladata megfejteni azt, hogyan lehet a koraszületések számát csökkenteni, amivel valószínűleg a perinatális halálozások mutatója is csökkenne. (A KSH definíciója szerint a perinatális halálozás a késői magzati halálozás és a 0–6 napos korban történt együttes értéke. – a szerk.) A tiszti főorvos a dohányázás visszaszorítását és az egészséges életre való szoktatást is fontos feladatnak nevezte. Ez különösen igaz a várandós édesanyák esetében.
Dr. Kovács József főigazgató főorvos, országgyűlési képviselő nem politikusan, de mégis egy politikus szemüvegén keresztül láttatta az egészségügy egyes szegmensét. A politikus az alapellátással kapcsolatban elmondta, a béremelések terén az egészségügyet támogató 30 milliárd forint felosztásánál kimaradt a sorból. Orbán Viktor miniszterelnök ezt 14%-os bérfejlesztéssel kívánja korrigálni. A védőnőknek kedvező újabb eseményről is hírt adott dr. Kovács József. Hétfőn délután Lezsák Sándor és Simicskó István államtitkár tagságával megalakult a Parlamentben az úgynevezett Hungarikum Bizottság. A magyar védőnői hálózat is elő van terjesztve a hungarikum kategóriára, mivel a világon sehol nincs ilyen ellátási forma. Örömteli, hogy a gyermekvállalási kedv nőtt, ami azt bizonyítja, hogy a családtámogatások révén van pozitív elmozdulás.
– Ha van pozitív elmozdulás, akkor a védőnők feladata bővül, hivatásukkal mindannyiunk érdekét, a nemzet érdekeit szolgálják – hangsúlyozta a főigazgató főorvos.
A megnyitó beszédeket követően dr. Szeberényi Zsolt főorvos, dr. Sípos Péter szakfelügyelő főorvos, Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő, dr. Zátonyi Adél adjunktus, Tóth Csabáné Vraukó Katalin járványügyi felügyelő, valamint Dávid Sándor és Al Hamiel Amira, a Nestlé Hungária Kft. munkatársai előadását hallgatták meg az érdeklődők.

































