
Kortárs tanácsadó és segítő képzést hirdet a Gyulai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum gyulai 7. és 8. osztályos tanulóknak.
– A kortárs segítők között a helye minden olyan diáknak, akikhez szívesen fordulnak barátaik problémájukkal, és szívesen beszélgetnek róla, vagy egyszerűen csak szeretnének segíteni társaikon. Gyulán az idei már a hatodik generációs képzés lesz, az elmúlt öt év alatt összesen 53-an kapták meg a képzés elvégzését igazoló oklevelet. Közülük 30-an végeznek aktívan munkát, harmadikosoknak prevenciós órákat tartanak, városi prevenciós rendezvényeken vesznek részt, valamint a Hetedhét játékvárosban tevékenykednek – mondta Szabó Enikő. A képzésnek köszönhetően nő a tanulók kommunikációs és problémamegoldó készsége, az önismeretük, megismerhetik azokat az intézményeket, ahová probléma esetén fordulhatnak és irányíthatnak másokat.
Életmód tanácsadással, kortárs kapcsolatok ismeretével, emberi jogok és kötelességek elsajátításával gazdagodik tudásuk. A foglakozásokat a tanév során hétfő délutánonként tartják meg. Jelentkezni 2012. szeptember 28-ig, a 20/388-57-81-es telefonszámon lehet Szabó Enikőnél, a Gyulai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai koordinátoránál.

























