Az újságírók vezérközhelye, hogy „a téma az utcán hever”. A közhelyek azért ennyire népszerűek, mert az esetek többségében igaznak is bizonyulnak. Nálam sem volt ez másképp, annyi módosítással, hogy bár témámat az utcán találtam, de nem hevert, hanem egy ismerős formájában jött szembe velem. Régen találkoztunk – állapítottam meg, amikor Dorogi Jánossal, a Gyulai Pietás Egyházi Temetkezési Kft. ügyvezetőjével összefutottam.
– Mi újság? - szólt a kötelező érvényű, ám meghökkentőnek aligha nevezhető kérdés. Erre az ember általában semleges, vagy szellemes választ kap. Most azonban nem ilyen forgatókönyv mellett zajlott a beszélgetés. Látszott, hogy az ügyvezető valamilyen kellemetlenség hatása alatt van, amelyet nemsokára el is mesélt. A történet érdekes, ráadásul tanulságoktól sem mentes, ezért úgy gondoltam, közkinccsé kell tenni.
A közelmúltban történt, hogy egy építési vállalkozó két csomaggal beállított a Gyulai Piétás Kft. irodájába. Az ügyvezetőt kereste, rövid felvezetőjéből kiderült, hogy nem sokkal korábban az egyik gyulai ingatlan adásvétel útján gazdát cserélt. Az új tulajdonos szép új otthont álmodott meg, ezért megbízta a már említett vállalkozót, hogy a telken lévő régi épületet bontsa le. Emberünk és csapata neki is látott a munkának, ám mielőtt bontottak volna, azt megelőzően lomtalanítaniuk kellett. A főépület egyik mellékhelyiségében aztán érdekes „leletre” bukkantak. Két darab urna, és ugyanabban a helyiségben megtalálták az urnákhoz tartozó dokumentumokat is. Beazonosítható volt tehát, hogy kiknek a földi maradványát rejtik az urnák, az építési vállalkozó és csapata viszont ettől a ténytől még nem érezte megoldottnak a problémát. Mit lehet tenni két urnával? Némi tanácstalanságot követően arra az elhatározásra jutottak, hogy legjobb lesz szakemberhez fordulni, ezért aztán csomagoltak, és urnástól, dokumentumostól az Esze Tamás utcába hajtottak.
A Piétás Kft. ügyvezetője végighallgatta a történetet, majd ő is beállt a tanácstalanok közé, de más szerepkörbe, mivel ő tisztában volt a helyzet jogi hátterével, éppen ezért ő a tehetetlenek táborát gyarapította. Jó, ha tudjuk, hogy egy családtag, vagy rokon eltemettetéséhez csak a közeli hozzátartozóknak van joga. A gyakorlat ezt is leegyszerűsítette, mert az temettethet, akinél az elhunyt Halotti anyakönyvi kivonata és Halott vizsgálati kivonata van. Az építési vállalkozó, illetve a Piétás Kft. viszont nem tartozott ebbe a körbe, így az eltemettetésre nem jogosult. A szerencse ebben az igen csak szerencsétlen helyzetben az, hogy Dorogi ügyvezető nyomozói múlttal is rendelkezik, ezért ebben a helyzetben ezt a képességét vette elő, és kinyomozta a ház korábbi tulajdonosainak elérhetőségét. Ők 70 kilométerrel arrébb vásároltak házat maguknak, és ott tengetik hétköznapjaikat. Miután sikerült kinyomozni a telefonszámukat is, a Pietás Kft. ügyvezetője felhívta a volt tulajdonost. Ő elismerte, hogy az urnák, de különösen a bennük tartózkodók hozzájuk tartoznak, és arra a kérdésre, hogy miért hagyták itt őket, azt az egyáltalán nem kézenfekvő és még kevésbé logikus választ sikerült adniuk, hogy nagyon siettek a költözködéssel, és véletlenül elfeledkeztek az urnákról. Természetesen intézkednek haladéktalanul, és csütörtökön eljönnek Gyulára, elszállítják hozzátartozóikat. A beszélgetés óta sok hét telt már el, a csütörtökök is váltogatták egymást, ám az a csütörtök, amikor a volt háztulajdonos elviszi szeretteit még nem jött el. Dorogi János meg őrzi az urnákat, és vár.
A történet ugyan egyedi, a helyzet viszont sajnos korántsem az. A jelenleg érvényben lévő Temetkezési törvény meglehetősen liberális az elhunytakkal, de még inkább hozzátartozóikkal kapcsolatosan. Minden további nélkül lehetséges az, hogy a hozzátartozók a család drága halottját elhamvasztassák. Eddig nem is lenne semmi probléma, mivel a gond akkor kezdődik sok esetben, amikor a hamvak megérkeznek a szolgáltató cég, esetünkben a Gyulai Piétás Egyházi Temetkezési Kft. címére. Ők formanyomtatványon kiértesítik a családot, és kérik, hogy intézkedjenek a hamvak elszállításáról. Erre abban az esetben szokott sor kerülni, amikor a hozzátartozók jelzik, hogy nem kérnek temetési szolgáltatást, eltávozott családtagjuk földi maradványait otthon kívánják tartani. Jelenleg ennek semmilyen törvényi vagy egyéb eljárásbeli akadálya nincs. Megy tehát az értesítés a Piétás Kft.-től. Az elmúlt több mint egy évtizedben aztán tizennyolc esetben senki sem volt hajlandó bejönni a hamvakért, azt a mai napig a temetkezési vállalkozás őrzi.
A helyzet enyhén szólva is fonák, ám még ezt is lehet fokozni. Dorogi Jánostól – aki egyebek mellett a Temető Kertészek és Fenntartók Országos Egyesületének elnökségi tagja és a szervezet Felügyelő Bizottságának az elnöke - megtudtuk, hogy országos szinten évente mintegy 40 ezer esetben jelzik a hozzátartozók, hogy a hamvakat haza kívánják vinni. Amennyiben a hamvasztást követően az urnákat elviszik, megszűnnek a további információk. Nem tudjuk, hogy mi történik ezután. Sokan otthon ravatalozzák fel szeretteiket, viszont vannak, akik illegális módon eltemetik őket.
Csodálkozó tekintetemre, amely azt jelezte, hogy nem igazából értem, mit jelent az, hogy „illegálisan eltemetni”, az ügyvezető elmagyarázta, hogy bizony nem kell messze menni, Gyulán is előfordult már nem egy esetben, hogy virágültetésnek álcázva az urnát eltemették a meglévő családi sírba, vagy elhelyezték a sírkeresztbe. Ezzel alapvetően az a gond, hogy az elhunyt nem szerepel a temetői nyilvántartásokban, és ez bizony később nagyon sok probléma forrása lesz. Először akkor jöhet a nem várt meglepetés, amikor egy újabb családtag távozik el az élők közül. Mivel a nyilvántartás szerint az adott sírban nem közeli hozzátartozók vannak eltemetve, így oda nem engedélyezik a temetést. Az illegális temetésre gyakran ilyenkor derül fény. Aztán vannak ennél sokkal extrémebb helyzetek is. Fogtak már ki a Tiszából is urnát, illetve kimondani is szörnyű, de találtak már szeméttelepen is urnát. A „hozzátartozók” mindkét esetben lekaparták az urna faláról a nevet meg az azonosító adatokat. Azt nem tudták, hogy az urna belsejében is találhatók olyan adatok, amelyekkel az elhunyt beazonosítható. Így fény derült a halott kilétére, és az „elkövetőkre” is. Azért szerencsére ezek valóban extrém esetek, nem ez a jellemző.
Ezt a liberális szabályozást nem kívánják szigorítani? – kérdeztem. A válasz igenlő volt, ám a tartalom nagyon nem tetszett. Arról van ugyanis szó, hogy az új Temetkezési törvény tervezetében feltételekhez kötik az elhunyt hozzátartozók urnájának hazaszállítását. Aki így dönt, annak saját otthonában kegyeleti helyet kell, hogy kialakítson, ezt a Földhivatalnál be kell jegyeztetni. Amennyiben idővel az ingatlant eladják, úgy az átirattatást megelőzően intézkedni kell a kegyeleti hely megszűntetéséről. A semminél nyilván jobb lesz a tervezett szabályozás, ám azt is meg kell állapítsuk, hogy a bürokrácia eddig még nem oldott meg problémákat, és úgy tűnik, most sem fog. Hogy mi lehet a megoldás? – teszi fel félig saját magának a kérdést Dorogi János.
– Azt sajnos nem tudom. A kérdésre a választ akkor kapjuk meg, ha tudjuk, hogy mi váltotta ki a mostani helyzetet. Ne csak Gyulában gondolkodjunk, bár Gyulán is igaz, hogy egyre többen kerülnek nehéz pénzügyi helyzetbe. Olvasom az ezzel kapcsolatos statisztikákat, ám ami ennél lényegesen pontosabb képet mutat, látom a nem fizetők számát és arányának folyamatos emelkedését a Kft.-nél. A kintlévőség nem kis problémát okoz nálunk is, gondot okoz az ügyfélnek is, mint ahogy személy szerint nekem is. Ha jobban belegondolok azonban, akkor mégis csak azt kell, hogy mondjam, ezeket a tartozásukat kiegyenlíteni nem, vagy csak nehezen tudó embereket sokkal többre becsülöm, mint azokat a „trükkös” embereket, akik szeretteik hamvait illegális módon tűntetik el. A végtisztességhez ugyanis úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van! – hangsúlyozta végezetül Dorogi János.
