Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elindulnak az elsősök a betűk és a számok varázslatos birodalmába

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2012. augusztus 31. 20:13
Elindulnak az elsősök a betűk és a számok varázslatos birodalmába
Az Implom József Általános Iskola új tagintézményvezetője Kertes Gabriella
Évnyitó az Implomban. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs

A Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény Implom József Általános Iskola tagintézményében ma délután ünnepelték az induló 2012/2013-as tanévet, amelyben jövő héttől 3 osztályban 84 újdonsült kis elsős kezdi el az iskolás éveket.

Először az iskolások műsorát hallhatták a jelenlévők, amelyben Geszner Zétény nyári tábori beszámolója után első osztályosok magyar és német versikéket adtak elő. Ezután az Garami Veronika vezetésével az énekkar előadása következett.

Sióréti Gabriella, a GYAKI igazgatója köszöntötte elsőként az évnyitó vendégeit.

- Nem olyan régen volt még az évzáró, amikor ugyanitt álltunk és nagyon vártuk a nyarat. Az elmúlt bő két hónap nagyon rövid volt, de sajnos nem annyira rövid, hogy ne történjenek olyan változások, amelyre nem számítottunk. Nagy sajnálatomra korábbi tagintézményvezetőnk, Szekeres Lajos kérte, hogy szüntessük meg megbízását. A rövid idő alatt egy belső pályázatot írtunk ki és most hivatalosan is bejelentem, hogy 2012 augusztus 1-től az Implom József Általános Iskola új tagintézményvezetője Kertes Gabriella. Nagyon sok erőt, kitartást, energiát kívánok neki a nem kis feladathoz – mondta Sióréti Gabriella és átadta a szót az új tagintézményvezetőnek.

- Az iskolakezdés megváltoztatja a családok életét, különösen ott, ahol először megy iskolába a család szeme fénye. Kedves gyerekek! Hamarosan megszólal a csengő, jelezve a tanítás kezdetét. Remélem, a hosszú nyári pihenés után készen álltok a rátok váró feladatok elvégzésére. Kérlek benneteket a legjobb tudásotok szerint tanuljatok és tegyetek meg mindent, hogy év végén büszkék legyetek munkátokra. Kedves Elsősök! Talán ti vártátok ezt a napot a legjobban. Elköszöntetek az óvodától és elkezdődnek számotokra az iskolás évek. A tanítók vezetésével beléptek a betűk és a számok varázslatos birodalmába. Kedves Nyolcadikosok! Ebben a tanévben életetek egyik legfontosabb szakaszát zárjátok le. Jövő ilyenkor már egy másik iskola évnyitóján álltok majd, lelketekben némi szorongással, de tele új tervekkel. Kívánom nektek, hogy az utolsó tanévben tovább gyarapodjatok, tudásban és emberi értékekben – mondta köszöntő beszédében Kertes Gabriella tagintézményvezető.

A GYAKI Dürer Albert Általános Iskolában szeptember 2-án, vasárnap 17 órakor kezdődik az évnyitó, ahol két osztályban 43 új kisiskolás ül be a padokba.

A GYAKI Bay Zoltán Általános Iskolában szeptember 2-án vasárnap, 17.30-kor ünneplik meg az iskolakezdést, ott egy osztályban 23-an kezdik a sulit.

A GYAKI 5. Számú Általános Iskola és Sportiskolában szintén szeptember 2-án, vasárnap 17 órakor nyílik meg hivatalosan az idei tanév 2 új osztállyal, bennük 37 gyerekkel.

A Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény tagintézményeiben összesen 8 osztályban 187 elsős kezdi az idei tanévet.

 

Kertes Gabriella. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)