Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átadták az új családsegítő központot Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2012. július 03. 17:04
Átadták az új családsegítő központot Gyulán
A Jókai utcai épület 22 millió forintból újult meg
Szalagátvágás az új családsegítő központban. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő

Hivatalosan is átadták július 3-án az új családsegítő központot és gyermekjóléti szolgálatot Gyulán. A Jókai utca 30. szám alatti épületben Szilágyiné Tóth Erzsébet, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, a Gyulai és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás elnöke mondott ünnepi beszédet.

A családsegítő központ múltját felidézve Szilágyiné Tóth Erzsébet elmondta, az idén 25 éves intézmény immáron a hatodik épületét veszi birtokba. Dolgozóinak nincs könnyű dolga, hiszen igazodniuk kell a kor kihívásaihoz és a rászorulók szükségleteihez – tette hozzá.

A polgármester köszöntőjében kifejtette, az ünnepélyes átadón több dolgot is ünnepelhetünk egyszerre, hiszen amellett, hogy megújult egy fontos műemléki épület, a város egyik lényeges szolgáltatása is méltó körülmények közé került. Az épület, Németváros arculatának meghatározó eleme, egykor kocsma volt, mely az 1801-es tűzvészben leégett. A házat id. Czigler Antal uradalmi építész állíttatta helyre késő barokk stílusban. Falai között működött már leányiskola, általános iskola, bíróság, és a Gyulai Nyári Művésztelepnek is helyet adott egy ideig az épület. A közelmúltban a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének több szolgáltatása is itt működött.

A gyulai önkormányzat 2011 áprilisában nyújtotta be azt a pályázatot, amelynek köszönhetően csaknem 17 millió forintot fordíthattak az épület belsejének felújítására, ebből 13,6 millió forint volt a támogatás. Ehhez az összeghez további 5 millió forintot tett hozzá önerőből az önkormányzat, hogy a külső homlokzat is megújulhasson. A munkálatok 2012 januárjában kezdődtek meg, s a kivitelezők jóvoltából a felújítás közel két héttel a kitűzött július 13-i határidő lejárta előtt befejeződött. Az épület kivitelezési munkálatait gyulai cég végezte – derült ki az ünnepi beszédből.

A felújított épületben kapott helyet a családsegítő szolgálat, a gyermekjóléti szolgálat, a közösségi szenvedélybeteg ellátás, a közösségi pszichiátriai ellátás, az adósságkezelési tanácsadás, a kapcsolattartási ügyelet és a tanyagondnoki szolgálat központja. 

Az új családsegítő központ átadója. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)