Még folytak a harcok az ország területén, amikor 1945 elején az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelkezései (és a január 20-án megkötött fegyverszüneti szerződés 14. pontja) alapján megkezdődött az internálótáborok, a népbíróságok, népügyészségek, igazolóbizottságok felállítása. Feladatuk a háborús bűnösök, az emberiség elleni bűntettek elkövetőinek, valamint a nyilas- és németbarát állampolgárok felelősségre vonása, megbüntetése volt. A zavaros, átmeneti helyzet a politikai leszámolásokhoz is kedvező lehetőséget nyújtott. „Azokat az egyéneket, akik a 81/1945 M. E. sz. [a népbíráskodásról] és 1440 M. E. sz. [előző kiegészítése] rendeletben meghatározott bűntettek vagy vétségek elkövetésével a rendelkezésre álló adatok szerint nem gyanúsíthatók ugyan, de korábbi vagy jelenlegi fasiszta, népellenes magatartásuk miatt veszélyesek, vagy általában az ország demokratikus szellemben való újjáépítését gátolni igyekeznek, közigazgatási eljárás alá kell vonni. A velük szemben alkalmazandó közigazgatási rendszabály, amely tehát nem megtorló, hanem csupán megelőző intézkedés […] kétféle: rendőrhatósági őrizet alá helyezés (internálás) és rendőrhatósági felügyelet alá helyezés.” Ezt a bizalmas rendeletet, amely az őrizetbe vételeknél követendő eljárásokat szabályozta, és tág teret nyújtott a már említett leszámolásokhoz, az új, demokratikus kormányzat nevében Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. június 21-én írta alá. A rendelkezés megjelenéséig az internálások a Horthy-korszak rendeletei alapján folytak. A rendőrhatósági őrizet alá helyezés hat hónaptól két évig terjedhetett, végrehajtója pedig a kommunista vezetés alatt álló rendőrség volt.
1945 elejétől hozták létre az internálótáborokat az ország egész területén: Budapesten, a megyeszékhelyeken, de számos más településen is.
A gyulai megyei internálótábor felállításának ügye, belügyminisztériumi utasítás alapján, a helyi nemzeti bizottság 1945. február 25-én tartott ülésén is felmerült, de végleges döntés csak májusban született. Az internálótábort a Kossuth téren, az egykori honvédségi laktanyában (napjainkban Fővárosi Szociális Otthon) alakították ki. Az épületben előzőleg hónapokig hadikórház működött. A tábor felügyelete a Szövetséges Ellenőrző Bizottság itteni delegációjának feladata volt. A „gyanús személyek” (német állampolgárok, volt Volksbund- és nyilas párttagok, népellenes magatartást tanúsítók, rémhírterjesztők, foglalkozásra nézve a pékmestertől a tisztviselőn át a nagykereskedőig) névjegyzékének összeállítását és a beszállításokat a megyei államrendőrség hajtotta végre. 1945 júniusában a nemzeti bizottság azt a döntést hozta, hogy a megye egész területéről szállítsák be a gyulai központi táborba az internáltakat, és végeztessenek velük közmunkát.
1945 decemberében 225 fő internált és 20 főnyi rendőrszemélyzet tartózkodott a laktanyában. Az internáltak számos helyen végeztek kényszermunkát. Többek között a vasútállomáson, az orosz hadsereg számára beszolgáltatott termények berakásánál, az orosz parancsnokságon, a városházán, a huszár laktanyában, a polgári leányiskolában, a paradicsom-majori repülőtéren, a kastélyban és a kastélykertben, a Fehér-Körös felrobbantott hídjának újjáépítésénél. 1945 novemberében a Kossuth téren épülő szovjet emlékmű építésénél dolgoztattak hatvan internáltat. Munkadíjukat naponta és személyenként tíz pengőben állapították meg. A pénz a rendőrség kasszájába folyt be.
A vidéki internálótáborokat, így a gyulait is, 1946 végén, 1947 elején számolták fel, és Dél-Budán, majd Kistarcsán alakítottak ki egy központi tábort.
