Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő közleménye a Gyulai Húskombinát ügyében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • HÍREK • 2009. szeptember 03. 22:43
Görgényi Ernő közleménye a Gyulai Húskombinát ügyében
Zajlanak a tárgyalások a külföldi befektetővel
Dr. Görgényi Ernő. Fotó: Gyulai Hírlap Online

A gyulai kolbász nemzeti érték, igazi hungarikum, további hazai gyártása és forgalmazása mindannyiunk érdeke – jelentette ki közleményében Görgényi Ernő, Gyula város önkormányzata Fidesz frakciójának vezetője. Kiemelte: mint városvédő és lokálpatrióta, nem tartja aggályosnak, ha külföldi tőke bevonásával menekül meg a patinás gyulai gyár a bezárástól. A lényeg, hogy a húskombinátban dolgozó ötszáz helybeli ember ne veszítse el a kenyerét. Az is fontos Görgényi szerint, hogy a gyár ne vegetáljon tovább, hanem fejlődjön. A jövőben például az élőállat vágás újraindításával ismét hazai alapanyagból készüljenek a gyulai termékek.

Görgényi Ernő megerősítette azt a több forrásból származó információt, hogy tárgyalások zajlanak külföldi befektetővel a Gyulai Húskombinát Zrt. megmentése érdekében.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)