Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyárbúcsúztató

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Dávid Szilvia • SPORT • 2009. szeptember 02. 22:46
Nyárbúcsúztató
Tenisz

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét nagy érdeklődés fogadta a Gyulakenyér Kft. által támogatott és kiírt kupát. A harmadik alkalommal megrendezett tornán a megye férfi és női teniszesei négy kategóriában mérhették össze tudásukat, melyek közül a legnagyobb érdeklődés a 45 év alatti férfiak versenyében volt, hiszen ebben a számban huszonkilenc nevezést adtak le. Első helyen az orosházi Bagosi Zsolt végzett, második a klubtárs, szintén orosházi Hagymási László lett, míg a harmadik helyet a gyulai Csernus István és Oláh Imre szerezték meg.  A 45 év felettieknél a nyolc versenyzőből a gyulai Varga Béla végzett az élen, második a békési Péter Gábor lett, míg a két bronzérmet Petrovits Ferenc (Gyula) és Czinege István (Békéscsaba) vehette át. A nők versenyében a gyulai Gyúrkó Anita bizonyult a legerősebbnek, ő kiegyensúlyozott játékkal magabiztosan nyert a békési Fábián Tímeával szemben. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára két sarkadi versenyző állhatott, Orosz Istvánné és Beer Anette. A férfi párosoknál igen nagy létszám gyűlt össze, hiszen tizenhét duó mérhette össze tudását. A végső küzdelmet a Kovács ZoltánOláh Imre (Gyula)-páros vívhatta az orosházi Bagosi ZsoltHagymási László-kettőssel szemben, ahol az utóbbiak kerültek ki győztesként a döntőből. A harmadik helyen a Varga BélaVincze Balázs és a Csernus IstvánVarga László- párosok végeztek (mindkét páros gyulai).

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)