Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai „Kardos” bronz siker

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2012. április 15. 07:00
Gyulai „Kardos” bronz siker
Vívás
Képünk illusztráció

Az előző hétvégeken a Kardos nővérek – előbb – a fővárosban rendezett Nemzetközi „Bambi” korosztályú, leány tőrvívók versenyén hat ország közel félszáz indulója között küzdöttek, majd az azt követő diákolimpián is jeleskedtek.

A GYSE üdvöskéi, a tehetséges nővérek dicséretesen megállták helyüket, Edina kilencedikként, míg Brigitta nem sokkal mögötte, tizenharmadikként végzett. A Diákolimpia országos döntőjét leány és fiú tőrvívók számára Balatonalmádiban rendezték. A 13 éves lányok negyvenes mezőnyében Kardosék újfent jól vívtak. Edina tíz győzelmével került a 16-os főtáblára. Nyolc közé egy nyíregyházi, majd négy közé kerülését egy vásárhelyi ellenfelén keresztül biztosította, onnan a döntőbe kerülését már egy másik vásárhelyi vetélytárs szoros küzdelemben akadályozta meg, és így lett bronzérmes a győzelmi dobogón.

– Ami nagyon szép és dicséretes teljesítményt jelentett tőle! – jegyezte meg edzője, Winkler Andor – de Brigitta is szépen helyt állt kilencedik helyezésével az erős mezőnyben. A fiúk 15 éves korosztályának félszázas mezőnyében az Implom iskolás Fazekas Szilveszter is kitett magáért, ugyanis az első harmadba kerülve, 9–16. között rangsorolták.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)