A víz világnapját ünnepelték az óvodások és az iskolások Gyulán március 22-én, a rendezvény idei jelmondata: „A világ szomjas, mert mi éhesek vagyunk.” Az ENSZ 47. közgyűlésének döntése alapján 1994 óta emlékeznek meg világszerte létünk nélkülözhetetlen eleméről, a vízről. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság programjaival arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy milyen sok vizet használunk fel akár egy egyszerű reggeli elkészítéséhez is.
A Bodoki-szökőkútnál felállított színpad körül délelőtt 10 órakor kék lufikkal gyülekeztek az óvodások. A víz világnapja alkalmából Szabó János műszaki igazgatóhelyettes főmérnök köszöntötte a gyerekeket és a felnőtteket, majd a vízzel kapcsolatos kvízjátékra invitálta az óvodásokat. A főmérnök a gyerekeknek elmondta, a Földnek több mint 70 százalékát víz borítja, ám ennek csak nagyon kis része iható édesvíz, és a vízkészleteink egyre fogynak.
A rendezvény keretében az óvodások kipróbálhatták a vízügyi igazgatóság előtt felállított játékokat, megnézhették a kiállított műszereket és gépeket, és feldíszíthették a Bodoki-szökőkútnál elhelyezett márciusfát. A délelőtti programon a Törökzugi Óvoda és a Béke Sugárúti Óvoda adta elő ünnepi műsorát.
A program délután a GYAKI 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményének műsorával folytatódott, majd a „Tiszta hanggal a tiszta vízért” dalverseny két döntőse, Tóth Vivien és Németh Endre, a Cimbora Gyermektáncegyüttes és az AuRóra Együttes mutatkozott be a színpadon. A „KÖVIZIG-ablakok a világra” felhívásra érkezett gyulai iskolások által készített alkotásokból az igazgatóság rendhagyó kiállítást rendezett a székház ablakain, a tárlat március 25-ig látható.
A vízügyi igazgatóság idén immár harmadik alkalommal rendezte meg a „Tiszta a hanggal a tiszta vízért” dalversenyt. A kétfordulós megmérettetésre 80 nevezés érkezett az óvodástól a középiskolás korcsoportig, szóló- és kamarakategóriában. A döntőbe, ahova 35 produkció jutott be, március 20-án került sor. A zsűri tagja volt János Hajnalka népiének-tanár, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, a Békés Banda énekese, Kissné Varga Beáta, a GYAKI Dürer Albert Általános Iskola énektanára, és Antovszki Tamás, az Antovszki Band énekes-gitárosa, gitártanár. A versenyt a Gyulai Várfürdő Kft., a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Hidrológiai Társaság támogatta.
A 2012. évi „Tiszta hanggal a tiszta vízért” dalverseny győztesei a következők. I. kategória, óvodáskor – szóló: 1. helyezett: Pándi Tímea – BKÓ Bóbita Integrált Tagóvoda, 2. helyezett: Solymoskövi Krisztofer – Magvető Általános Iskola és Hajnalcsillag Óvoda, 3. helyezett: Nemczov Zsófia – Kölcsey Utcai és Liget Sori Óvoda. II. kategória, általános iskola, alsó tagozat – szóló: 1. helyezett: Himer Tünde – Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, 2. helyezett: Szegedi Réka – 5. sz. általános iskola, 3. helyezett: Kis Borbála – Bartók Béla Nevelési Központ Szabó Pál Általános Iskolája, 3. helyezett: Bencze Luca – Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola. III. kategória, általános iskola, felső tagozat – szóló: 1. helyezett: Herdeló Dorottya – Magvető Általános Iskola, 2. helyezett: Szabó Dóra – Bartók Béla Művészeti Iskola, 3. helyezett: Keszthelyi Zorka – Implom József általános iskola. Általános iskola, felső tagozat – kamara: 1. helyezett: Fazekas Csenge Zsanett, Lendvai Evelyn, Erdődy Krisztina Zsanett, Vég Barbara, Vég Viktória, Nagy Izabella – 5. sz. általános iskola, 3. helyezett: Zámbó Verona, Tar Beatrix, Bojt Lili, Kocsis Eszter, Kocsis Anna, Keszthelyi Zorka – Kränzlein 1. – Implom József általános iskola, 3. helyezett: Balássy Fanny, Németh Lili, Balogh Dóra, Szép-Gergely Zsófia, Dimák Sára, Zámbó Verona – Kränzlein 2. – Implom József általános iskola. IV. kategória, középiskola – szóló: 1. helyezett: Tóth Vivien – Premier Művészeti Szakközépiskola, 1. helyezett: Varga Ádám – Trefort Ágoston Műszaki Tagiskola, 2. helyezett: Gedó Gabriella – Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola, 3. helyezett: Németh Endre – Karácsonyi János Katolikus Gimnázium. Középiskola – kamara: 1. helyezett: Pljesovszki Zsolt, Lengyel Richárd, Varga Ádám, Dajkó Máté, Wágner Attila, Tógye János – Trefort Ágoston Műszaki Tagiskola.
* * *
A víz világnapja alkalmából a Gyulai Közüzemi Kft. rajzpályázatot hirdetett a gyulai óvodákba és az általános iskolák alsó tagozataiba járó gyerekeknek. A pályázattal a cég a víz életünkben betöltött fontos szerepére szerette volna ráirányítani a figyelmet. A gyerekeknek az alkotásokon azt kellett megmutatniuk, hogy miért fontos számunkra a tiszta ivóvíz, hogy mit veszíthetünk akkor, ha nincs a környezetünkben megfelelő minőségű ivóvíz.
A pályázatra több mint száz alkotás érkezett az óvodákból és iskolákból. A díjátadó ünnepséget március 23-án tartották a GYAKI 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében, ahol Bor Gáborné pedagógus köszöntötte a gyerekeket és a felnőtteket, majd az általános iskola diákjai adták elő ünnepi műsorukat. A díjakat Virányi István, a társaság főmérnöke és Bányai György, a cég üzemvezető mérnöke adta át a rajzpályázat győzteseinek.
Virányi István az alkotásokat értékelve elmondta, a pályaművek azt bizonyítják, hogy a fiatal alkotók már gyermekkorban átérzik annak a felelősségét, hogy mit kell és mit lehet tenni azért, hogy közös kincsünket, a vizet a jövő számára megőrizzék. A kiállítás március 30-ig tekinthető meg az iskolában.
A Gyulai Közüzemi Kft. által meghirdetett rajzpályázat díjazottjai a következők. Óvodák – Egyéni díjazottak: I. Kocsis Réka – Galbácskerti Óvoda, II. Ilyés Rebeka – Gyulavári Óvoda, III. Nagy Krisztián – Galbácskerti Óvoda. Intézményi díjazottak: I. Gyulavári Óvoda, II. Béke Sugárúti Óvoda, III. Bajcsy-Zsilinszky Úti Óvoda. Iskolák – Egyéni díjazottak: I. Illyés Enikő – Implom József általános iskola, II. Dévényi-Dabrowsky Dániel Géza – Dürer Albert Általános Iskola, III. Kurta Vanda – 5. sz. általános iskola. Intézményi díjazottak: I. Dürer Albert általános iskola, II. 5. sz. általános iskola, III. Implom József általános iskola.






















