
Húsvéti rendezvénysorozatra invitál a várba április 5-től 9-ig a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. Április 5-én 13 órától tavaszi alkotóházban próbálgathatják ügyességüket a gyerekek, a nap folyamán méz és lekvár kóstolgatható, íjászbemutatót tart a Kerecsényi László Íjász Egyesület, gyermekközpontú tárlatvezetésen vehetnek részt a családok, és húsvéti táncházat is rendeznek a vár falai között. Másnap többek között a húsvéti hagyományokat elevenítik fel a lovagteremben, lehet agyagozni a múzeumpedagógiai teremben, harci bemutatózik a Maróti Hagyományőrző Egyesület. Fél négykor „Hóka-móka óvodás módra címmel interaktív kiállítás nyílik Szép Mária Terézia gyermekverseiből Szép Zoltán festőművész versillusztrációival.
A kalandos húsvéti nyúlvárás április 7-én, 17 órakor kezdődik, melynek keretein belül nyúlcipő futóversenyen, répaevő versenyen, nyuszi ugróversenyen indulhatnak a vállalkozó szellemű gyerekek. Pete Lilla és Pete Réka fuvolájukból tavaszi dallamokat csalogatnak elő, megkóstolható a kemencében sült húsvéti fonott kalács és húsvéti sonka, majd a Sétaszínház kíséretében tárlatvezetés indul. Húsvéthétfőn 11 órától 16 óráig húsvéti tojásfestő alkotóházba várja a résztvevőket a Bábika Játszóház. A rendezvény a vár aktuális jegyáraival vehető igénybe, gyulai lakosoknak kedvezményt biztosítanak.

























