Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gólgyártás…

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2009. augusztus 29. 07:00
Gólgyártás…
Labdarúgás

Algyő–Gyulai Termál FC 3–4 (1–2).

NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Algyő, 150 néző. V.: Kristóf.

Gyula: FarkasBozsó, Szenti, Bányai P., ValentényiSzegfű (Rostás), Bíró, Brlázs, Nagy G. (Piti) – Polczer (Miklya), Balogh. Edző: Dobi Róbert.

A szezonnyitó fiaskóból okulva a mieink, ezúttal eredményesen ragadták magukhoz a játék irányítását, aminek köszönhetően a 10. percben Polczer hosszú sarkos lövésével megszerezte csapatunk a vezetést (0–1). Három perc elteltével a kapu közeléből a hazaiak Pálinkó góljával gyorsan egyenlítettek (1–1). Mezőnyjátékunk révén a szünet előtti percekben a hazaiak büntető területének közelében a szemfüles Valentényi szerzett labdát, amit egy cselt követően durrantott  laposan a háló jobb sarkába, (1–2). A hazaiak ki sem értek az öltözőből, mire a folytatás első percében balszárnyon Bíró labdájával Nagy Gergő elnyargalva laposan lőtt a sarokba (1–3). A félidő közepén a hazaiak Krucsó beadásából ismét csökkentették a gyulai előny (2–3), ami serkentőleg hatott a mieinkre, és Bíró újabb gólpasszával Piti volt eredményes a 77. percben (2–4). A végjáték során újabb védelmi megingásunkból – öt perccel a lefújás előtt – Brinszky szabadrúgásgóllal szépített (3–4). A  csapatunkat kísérők egyike meg is jegyezte: – Ezúttal jó volt gyulainak lenni az algyői pályán. Dobi edző örült a csapategységnek, ami a múlt heti kisiklásra gyógyírként hatott a mostani három pontot jelentő négy góllal. „Ugyanakkor védelmünk sebezhetőségén javítani kell, hiszen szombaton (17 órakor) a KTE II. ellen hazai pályán is nagyon nehéz mérkőzés vár a fiúkra, amit kellő bátorsággal nyernünk kellene.” 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)