Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai hosszútávfutó, Szabó Sándor egyre több és jobb eredményekkel bontogatja szárnyait

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2012. január 22. 13:00
A gyulai hosszútávfutó, Szabó Sándor egyre több és jobb eredményekkel bontogatja szárnyait
Atlétika
Szabó Sándor

A Gyulai Atlétikai Club 18 esztendős tehetséges hosszútávfutó versenyzője, Szabó Sándor évről évre korosztályában a hazai élmezőnyben egyre több és jobb eredményekkel bontogatja szárnyait. A 2011-es szezonban váratlan sérülése sem akadályozta meg korosztályának mezei-futó kontinensbajnoki válogatott csapatába kerülését.

Ennek fontosságát ugyanis az jelzi, hogy az idén a szentendrei Skanzen területén a Magyar Atlétikai Szövetség rendezheti az utánpótláskorúak mezeifutó Európa-bajnokságát. A mi Sanyinknak ezen kiemelkedő megmérettetése, újabb mérföldkő lehet további pályafutását tekintve. Ezekről számolt be kérésünkre lapunk sportrovatának.

– Mit hozott a 2011-es téli és tavaszi szezonod?

– Tavaly, mint minden esztendőben, a fedett pályán – mint később kiderült – már sérülten versenyeztem, mire az orvosi vizsgálat megállapította a „fáradásos” sípcsonttörésemet! Ami azt jelentette, hogy a repedésnél nem mozdultak el a csontfelszínek. Másfél hónapos kihagyásom során három országos versenyről maradtam távol, a mezei diákolimpiáról, a kismaratoni OB-ről, majd a diákolimpiai pályabajnokságról. Így csak áprilistól folytathattam fokozatos formában tréningeimet, először kerékpározással, utána füves felületen és végül salakon. Edzőmmel, Kertes Pista bácsival nem siettettük a visszatérést, és a juniorok I. korcsoportos bajnokságát is lemondtuk.

– Mikor történt az újra- kezdés?

– Inkább kisebb versenyeken vettem részt, mint a Hortobágyon rendezett „Délibáb”-futáson, amit meg is nyertem. A lábam kissé fájt a terhelések során, de egyre jobban javult, és a nyár közepén, júliusban a Kékes-csúcsfutáson (11,4 km) negyedikként értem célba, miközben fájdogált a lábam a kemény betonon.

– Komolyabb erőpróbák is következtek?

– Igen, a fővárosban rendezett nemzetközi „NIKE” futóverseny félmaratoni távon a 18 évesek kategóriájában sikerült nyernem. Bár a gyomorrontásom miatt – ami több héten át tartott – futás közben is szenvedést okozott, amit akaratommal legyőztem, és én állhattam a dobogó tetejére.

– Budapesten a „SPAR” versenyen is helytálltál?

– Ott nem egyéniben, hanem váltóban Gyulát képviseltük ötfős váltónkkal, ahol mindannyiunk jól teljesített, így a városok közötti csapatversenyt megnyertük. Társaim: Biri Feri, Szigeti Szabolcs, Jámbor Tamás, Süli Richárd és jómagam harmadik emberként 10 km-s szakaszon. Az összes csapat közötti abszolút sorrendben IV. helyen végeztünk, bár a városok csapatai között elsőként állhattunk dobogóra, nagy örömünkre.

– Hullámvasút, az Eb- keret tagságáért?!

– Augusztusban Mezőtúron a „Túri Kupa” utcai futóversenyen 2010-es győzelmemet megvédtem. Majd ezután következett az Európa-bajnokságra történő versenysorozat, amelynek első állomása Szombathely volt, majd Szekszárd, Dunaújváros és a szentendrei skanzen parkban rendezett Mezei OB. Az utolsó versenyen dőlt el, hogy bekerültem a legjobb öt versenyző közé, s így utazhattam a szlovéniai Európa-bajnokságra.

– Miként szerepeltetek egyénileg és csapatban?

– Az időjárás és a pályaterep nagyon ideális volt a 110 fős mezőnynek a 6 kilométeres távunkon. Sajnos csapatunk legjobbja feladta a versenyt, ezzel a vert mezőnyben a 18. helyen landoltunk. Én magam egyénileg csaptunk harmadikjaként szerepeltem, a vártnál erősebb ellenfelek között.

– Tanulságaidat miként fogod hasznosítani az idei Szentendrei Eb során?

– Remélem, nem lesz annyi problémám a felkészülési és az évközi versenyszezonban, mint tavaly, mely annyiszor hátráltatott. Nagyon figyelnem kell magamra, amiben szüleim és edzőm, Kertes Pista bácsi egyaránt segíteni fognak. Csapatunkkal és egyéni szereplésünkkel nagyot kell javulni, ugyanis utolsó évesekként szerepelhetünk. Ráadásul hazai környezetben. Magamnak egyénileg a mezőny jobbik felét célzom meg, társaimmal a csapatban tízen belülre szeretnénk kerülni – fejezte be emlékezését a békéscsabai Zwack középiskolás, a GYAC ígéretes futóatlétája.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)