Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A 2. Honvéd Hadsereg 1943. évi doni tragédiájára emlékeztek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2012. január 13. 19:46
A 2. Honvéd Hadsereg 1943. évi doni tragédiájára emlékeztek
Beszédet mondott Csengeri Lajos, a Jobbik gyulai alapszervezetének elnöke, Hanyecz Antal gárdista és László Attila, a Szebb Jövőért Polgári Egyesület elnöke
Beszédet mond László Attila. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs

A 2. Honvéd Hadsereg 1943. évi doni tragédiájának 69. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést múlt pénteken a várnál található honvédtiszti emlékhely mellett. A rendezvényen második világháborús dalokkal idézték fel a kor katonáinak gondolatvilágát a Gróf Tisza István Dalárda tagjai, akik a magyar himnusz és a csángó himnusz eléneklésével kezdték az ünnepséget.

– A magyar állam több mint ezeresztendős történetében kevés olyan tragédia van, mint a 1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján, a Don-kanyarban történtek. Akik hazatértek, csak szerencséjüknek és kitartásuknak köszönhették életüket. Ráadásul a háború után a gyászt nem lehetett kibeszélni, a hadsereg megsemmisülése még sokáig tabu téma volt – mondta megemlékező beszédében Csengeri Lajos, a Jobbik gyulai alapszervezetének elnöke.

Ezután Hanyecz Antal gárdista szónoklatában Botos László nemzeti összefogást hirdető beszédéből, valamint a doni események lejegyzett írásos emlékeiből merített, amit László Attila, a Szebb Jövőért Polgári Egyesület elnöke szavai követtek.

– Az akkori veszteség mértéke felbecsülhetetlen. A nemzet akkor egy óriási tőrdöfést kapott. Sajnos napjainkban is a magyarok lélekszáma folyamatosan csökken. A jelenlegi magyar társadalom mély – elsősorban tudati és lelkületi – válságban van. Ennek egyik fő felelőse a rendszerváltás óta hatalmon lévő kormányok összessége. Napjainkban mély elkeseredettség és kilátástalanság uralkodik a magyar társadalom jelentős részében – mondta beszédében László Attila.

Ezt követően a Gróf Tisza István Dalárda előadta a Szózatot és a székely himnuszt. Végezetül a megemlékezők átmentek a németvárosi temetőbe leróni tiszteletüket a doni hősök előtt.

Csengeri Lajos. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)