Gyula – s egyben Békés megye – első szeszfeldolgozó üzemei uradalmi kezdeményezésre létesültek. Váriban 1720-ban Löwenburg János Jakab főispán, utóbb az Andrásy család rendezett be pálinkaházat. Gyulán a várban 1731-től működött pálinka- és serfőzőház. Száz évvel később gróf Wenckheim József magyargyulai szeszgyárában félévenként mintegy 1200 akó tiszta szeszt égettek árpából, kukoricából és kétszeres búzából. Az Almásy família lényegesen kisebb kapacitású, naponta négy akót előállító gyulavári szeszgyára 1842-ben létesült.
Kossuth Lajos az emberiség rettenetes mételyeként írt a pálinkáról, ami „feneketlen örvény, mely a népnek lelki, testi erejét, nyomorgó szorgalma minden gyümölcsét elnyeli”. Hiábavalónak bizonyultak a filantróp felszólalások, a földesúri italmérési jog alapján működő falusi korcsmák csakúgy, mint a jobbágyháztartások időszakos magánkimérései, jól jövedelmeztek. A legkeresettebb szeszes ital a pálinka volt, emellett bort is árusítottak, a sörfogyasztás viszont jobbára a németek lakta vidékeken és a városi polgárság körében dívott. Petik Ambrus gyulai tanító 1784-ben kivételesen bőséges szőlőtermő esztendőkről számolt be, ilyenkor a Békés megyei gazdák „edényt sem kapnak elegendőt, hanem amint már meg is történt, a víz tetejére csónakra töltik a megszűrt bort... Elsőséget érdemel az orosházi bor, mely a pusztaság közepén homokos hátas földön terem, ezután második rendbe tétetődnek a gyulai, békési és berényi régi szőlők fejér és veres borai, kiket jó híves pincében nyáron is el lehet tartani.”
A gyulai bor jó híre még az amerikai kontinensre is eljutott. 1896-ban a clevelandi sörgyár magyar származású vezetője, Friedl Bertalan lakodalmán – Szénásy József gyulai takarékpénztári tisztviselő közbenjárására – egy hordó óhazából származó bort szolgáltak fel a násznépnek. A borszállítmány Weisz Mór és Társa nagykereskedéséből, Gyuláról indult a tengerentúlra. A Weisz-féle cég borpavilonja, ecetszesz- és likőrkülönlegességei, cukorkái az 1890-ben megrendezett aradi kiállításon a „vasminiszter”, Baross Gábor érdeklődését is felkeltették. Weiszék 1892-ben hatféle francia konyakot tartottak raktáron, a magyar gyártmányok közül a világosi, a gr. Nádasdy- és a gr. Esterházy-féle konyakot forgalmazták. Ajánlataik között burgundi, ménesi és egri vörösbor, továbbá asztali fehér-, pecsenye- és csemegebor is szerepelt.
A jól prosperáló Weisz Mór és Társa Rt. 1918-ban átalakította gyulai báró Wenckheim Béla utcai központi szeszfőzdéjét, alápincézték az épületet, átépítették a törkölyraktárt, a hordószínt és a jégpincét. Az 1925-ben százmillió korona alaptőkével rendelkező vállalat nagy- és kiskereskedésében kapható volt likőr, rum, mindenféle szeszpálinka, szilva, seprő, törköly, barack, boróka, eper és egyéb különleges szeszes ital, értékesítettek bort, sört, ecetet, szikvizet, ásványvizet, sósborszeszt is. A cégalapító Weisz Mór (†1919) mint sarkadkeresztúri regálebérlő 1882-ben Gyulára nősült, rövid időn belül a város kereskedelmi életének meghatározó személyisége lett. Megbízták a városi fogyasztási adóhivatal kezelésével is. Nemcsak a konyak- és likőrgyártás terén ért el sikereket; megalapította és vezette az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárugyárat, később a temesvári nagy kötőgyárat. A Békésmegyei Takarékpénztári Egyesületben igazgatósági tagságot vállalt, a Gyulai Tejszövetkezet és a Gyulai Képkeretlécgyár Rt. egyik alapítója és igazgatósági tagja volt. Számos közintézmény, társadalmi szervezet választotta tagjai sorába, a gyulai Izraelita Nőegylet titkári teendőit is ellátta. Weisz Mór halála után fiai, Vámos Imre és Vámos Sándor folytatták gyulai iparát.
