
Optimista ember vagyok, ezért 2012-ben is igyekszem nyitott szemmel járni, megkeresni a kínálkozó lehetőségeket, és a munkámban a legtöbbet kihozni ezekből. Ebben az évben, bár a gazdasági helyzet nem feltétlenül ezt mutatja, úgy gondolom, nagyon sok olyan lehetőség adódik, amiből jó dolgok születhetnek. A 2012-es évben a Corso Boutique Szálloda továbbra is a belföldi vendégeket tekinti fő célpiacának. A külföldön folytatott marketingmunkánk eredménye talán az év végére lesz érzékelhető. Szeretném, ha a szálloda dolgozói továbbra is akkora lelkesedéssel jönnének be hozzánk, ahogyan azt most teszik, hiszen számomra nagyon fontos, hogy egy jól működő csapat álljon mellettem.
A Gyulai Idegenforgalmi Egyesület alelnökeként fontosnak tartom, hogy az egyesülethez az idén csatlakozók továbbra is úgy érezzék, megéri nálunk maradni, illetve jó volna, ha bővülne a kör olyanokkal, akik aktívan részt vesznek a GYIE munkájában. Szeretném, ha tovább erősödne az az egység, ami a TDM-szervezetet jellemezte eddig, hiszen ebben a gazdasági helyzetben csak az egységgel lehet kitűnni. Ezenkívül természetesen sok elégedett vendéget szeretnék. Hiszem azt, hogy amiben igazán hiszünk, az meg is valósul. Ezt az elvet követem a magánéletemben is.
Büszkén mondhatom, hogy boldog házasságban élek, van egy 6 éves kislányom, aki 2012-ben kezdi az iskolát.
Ez egy nagy és szép feladat lesz.