
2012-ben nagyon nehéz évre kell számítani a turizmus területén is. Az egész világot érintő gazdasági helyzetben az embereknek egyre kevesebb jövedelme marad utazásra, üdülésre. Keményen kell dolgoznunk azért, hogy az utazni vágyó vendégeket Gyulára csalogassuk. A turisztikai szférának minden szükséges intézkedést meg kell hoznia, hogy életben tudjon maradni a válságos időszakban. A gyulai TDM-szervezet az elmúlt évben kezdte meg működését. Az eddigi tapasztalatok alapján a szakmával és az önkormányzattal is konstruktívan tudtunk együttműködni. Fontos cél számomra, hogy megteremtsük és megtartsuk az egyensúlyt a desztináció szereplői között, az önkormányzat, a helyi lakosság, a turisztikai szegmens és a város vállalkozói körében.
Közös erővel juthatunk előrébb, az együttműködés alapfeltétele, hogy figyelembe vegyük minden szereplő városunkról alkotott jövőképét. 2012 a fejlesztés éve lesz, kidolgozzuk a desztinációfejlesztési stratégiát, a vendégelégedettség folyamatos mérését, az értékelés és visszacsatolás rendszerét, a kft. értékesítési ágazatát, emellett turisztikai marketing tevékenységet végzünk. Szerencsésnek mondhatom magam, a munkám a hobbim, így gyakran és szívesen dolgozom szabadidőmben is. A 2011–2012. tanév végére szeretném megszerezni a másoddiplomámat. Természetesen, amit minden évben megfogadok, most sem maradhat el: sokkal több időt szeretnék szánni családomra és barátaimra.

























