Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A virtuális térből a valóságba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • MAGAZIN • 2009. augusztus 13. 00:10
A virtuális térből a valóságba
Gyulán találkoztak a myLuther felhasználói
Ismeretlen ismerősök találkoztak Gyulán, a világóránál augusztus 7-én. Az egymásnak randevút adó fiatalok ugyanis hosszú hónapok óta mindennapos kapcsolatban állnak egymással a myLuther nevű evangélikus közösségi oldalon, ugyanakkor többségük élőben eddig még nem látta egymást.

A közösségi oldalra a másfél évvel ezelőtti indulás óta közel nyolcszázan regisztráltak. Az eddig megtett több mint tízezer bejegyzés többsége azonban kétségtelenül egy törzsfelhasználói közösséghez kötődik. Ők napi rendszerességgel nem csupán meglátogatják az oldalt, hanem maguk is tartalommal bővítik azt: fotókat, videofilmeket, élménybeszámolókat töltenek fel. Gyakran fejtették ki a reformátorunkról elnevezett oldal felhasználói, hogy mennyire fontos számukra ez a közösség, ahol a jókedvű, kötetlen „beszélgetés” mellett nem egyszer komoly teológiai, filozófiai, erkölcsi kérdésekről is szó esik.

Bővebben az evangelikus.hu-n

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)