
Az elmúlt hét péntek délutánján meghirdetett bemutató érdeklődői a könyvtár földszinti előadótermét színültig megtöltötték.
Dézsi János könyvtárvezető köszöntötte a vendégeket és dr. Gulyás Imrét, a kulturális osztály vezetőjét, a könyv szerzőit, majd felkérte a beszélgetés vezetésére a kiadvány lektorát, Christián Lászlót, aki a beszélgetést a könyvből vett idézettel nyitotta.
„Amikor rászánjuk magunkat a terv megvalósítására, meglepődünk, milyen jól igazodnak a szándékunkhoz a körülmények!”
A szerzőpár, a Kurta házaspár: János és Ágnes, közülük Ágnes asszony vázolta fel az ötlet gondolatától a gyűjtőmunkán keresztül a könyv nyomdakész állapotig végzett munka folyamatát. Az ötlet korábban is már többekben felvetődött, de a megvalósulás ebben az esztendőben vált valósággá. János a Városi Labdarúgó Szövetség vezetőjeként sok segítőre talált környezetében, majd a játékosokban és korábbi focistákban.
A beszélgetés vezetője érdekességként felidézte a gyulai katolikus gimnázium sportot szerető első igazgatójának dicső tettét, a diákjainak megszerzett első foci labdát, így az 1904/05. tanévi játékdélutánokon a „deákok” vidáman játszottak. Iskolájukat elhagyva megalakították 1913-ban a Gyulai Atlétikai Clubot, és futballcsapatuk a katonai gyakorlótéren a gyalogezred csapatával mérkőzött, s 2-1-es arányú győzelmet aratott. A két világháború között a harcok elültével, 1946 tavaszán az ifjúsági szervezet „Mezítlábas Bajnokságot” szervezett hat csapattal, önkéntes bírókkal és fényképes igazolványokkal…!
1948-tól kezdődött az Újkori (amatőr) Városi Nagypályás Bajnokság egyre népszerűbb – immáron hat évtizedes – sikersorozata napjainkig. Büszkék lehetünk ennyi idő elteltével, hisz kis hazánk vidéki városaiban sehol nem működik ilyen szervezett felnőtt bajnoki rendszer. 2002/03-as szezonjától az egykori kiváló helyi sportvezető Hargitai (Hoffman) József nevét viseli, ugyanis életútját fémjelezte munkássága! Az évtizedek emblematikus egyéniségeit is említi a kiadvány, a humoros történetekről és színes focihistóriákról is szót ejt, sőt a hatodik X-en túl, máig is aktív játékosok arcképeivel méltatják megszállottságukat a világ legnépszerűbb sportágához! A szerzők, alapos gyűjtő- és rendszerező szöveges fejezetein túl a tabellák és a csapat fotógyűjteményei ugyancsak javára válnak a kötetnek, amit a nyomdai előállítás koronázott meg Barabás Ferenc tervezése révén.