A megelőzés szolgálatában címmel tudományos szimpóziumra kerül sor november 24-én 14 és 17 óra között, a polgármesteri hivatal dísztermében. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának egyik állomásaként a MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi Szakbizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottsága, valamint a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete rendezi. Ez alkalommal főként a szexuálisan terjedő betegségekről (HPV) és a reprodukciós folyamatokat befolyásoló tényezőkről tanácskoznak a jelenlévők.
A rendezvény fővédnökei dr. Kovács József, a Pándy Kálmán Kórház főigazgató főorvosa, országgyűlési képviselő, az Egészségügyi Bizottság elnöke, prof. dr. Fodor Lajos, a Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet főigazgatója, egyetemi tanár és dr. Görgényi Ernő polgármester. A fővédnöki köszöntők után kezdődnek a tudományos előadások. Üléselnök prof. Dr. Bártfai György.
Az előadások témái és előadói:
A Human Papylomavírus fertőzések megelőzése
Prof. Dr. Rozgonyi Ferenc, Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemi kórtani és Bőronkológiai Klinika Országos STD Centrum, Budapest
Az önkormányzati támogatás jelentősége a HPV fertőzés megelőzésében
Dr. Párduczné Szöllősi Andrea, Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet, Gyula
Serdülőkori egészség rizikófaktorok.....egy középiskolai felmérés tanulságai
Balda György, Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Gyula
Genitális szemölcsök jelentősége a HPV vakcináció tükrében
Dr. Párducz László, Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztály, Gyula
A Népesedéspolitika aktuális kérdései
Halmosné Mészáros Magdolna, Ápolási Igazgató, Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház
A szexuális nevelés szerepe a nem-kívánt terhesség, az abortusz megelőzésében
Dr. Szűcs Márta, SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged
Első gyermekvállalás 40 éves kor felett: Megállíthatjuk-e a biológiai órát?
Dr. Vanya Melinda, SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged
A pszichológiai szűrés bevezetése a terhesgondozásba, szegedi terhesek
vonatkozásában
Töreki Annamária, SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged