
A Gyula Tv Sorforduló magazinjának következő része akár egy kitalált sztorit is feldolgozhatna, forgatókönyvíróval, színészekkel. Nem, az igazi való világ költözik a képernyőre kedd este.
Történetünk bármelyik magyarországi városban megeshetne, akár Eleken is. A főszereplőt pedig bárhogy hívhatnák, legyen ő most István és családja. István maga ajánlkozott fel arra, hogy bemutassa nyomorát, azért, hogy talán valaki segít rajtuk, és megszánja őket néhány mázsa tüzelővel.
István ötödmagával lakik eleki otthonában. Csak az egyik szobát használják, pedig lenne még szoba, de még a lakottat sem nagyon tudják fűteni. Első látásra egy régi családi ház képe fogadta a tévé stábját, és ez második látásra is megmaradt. Repedező falak, magasan vizes átjárók korhadt deszka szagával fűszerezve. A konyhabútoron is látszik, hogy nem éppen a 2011-es modellt sikerült beszerezni. Gáz van a házban, de mint mondták, csak főzésre használják, mert csak erre merik használni. István felesége elmesélte, bizony, volt olyan, hogy a levest kiszedte az ebédlőben, de mire befejezték, a kondérban az befagyott.
A családfő rokkantnyugdíjas, felesége munkát keres, a nagyfiú szakácsnak tanul, a két kislány pedig általános iskolás. 2018-ig hitel van a házon, havi 24 000 forintos törlesztővel. A nagyfiú, amikor csak teheti, plusz munkákat vállal, megpróbál segíteni, de ez sem elég. A tavalyi telet is nehezen húzták ki, pedig akkor István neje még dolgozott. Azt mondják, el sem tudják képzelni, mi lesz idén. Pedig alig költenek. A fiú nem is emlékszik, mikor kapott vagy vett új ruhát, cipőt. Az asszony mindent megfőz, amit a havi 65 000 forintból meg lehet főzni öt emberre.
Nem ritka vendég náluk a paprikás krumpli, de a tészta is mindennapos. Amikor a beszélgetés után megmutatták a fagyasztóládát, alig volt benne valami. Nyárról eltett paradicsom, grízes tészta és néhány zsemle, rosszabb időkre. Még rosszabb időkre…
István azt mondja, ha végképp nem tudnak mit kitalálni, leszereli a házban lévő konvektorokat, és elmegy vele házalni, talán abból a pénzből kihúznak egy-két hetet. Jelenleg falevéllel és különböző műanyagdarabokkal fűtenek. Ez éppen arra elég, hogy ne lógjanak jégcsapok a csillárról. Egyelőre. A katolikus egyház szeretetszolgálatától kaptak ugyan három hétre elegendő fát, de ahhoz nem nyúlnak, tudván, lesz még hidegebb, és jön a karácsony is. Nagy lakomát nem fognak akkor sem csapni, a bögre ugyanúgy a mélyéről fog párologni, de legalább meleg lesz.
A televízió Sorsforduló magazinja nem azért jött létre, hogy adományokat gyűjtsön az Istvánhoz hasonló emberek számára. Azért jött létre, hogy bemutassa ezeket a sorsokat azok számára, akik azt hiszik, az ilyen családok legközelebb kilométerek százaira vannak. Ott is vannak…
A történetben szereplők címe és elérhetősége a Gyula Tv címén elérhető.