A levéltárak a hivatalos szervek működése során keletkezett iratok mellett csekély mennyiségben őriznek olyan dokumentumokat, amelyek segítségével régmúlt világok személyes szféráját is fel tudjuk idézni. Írásomban levelek és naplórészletek alapján szeretnék néhány képet felvillantani arról, hogy egy polgárlánynak hol hogyan és milyen szabályok szerint udvarolt egy hozzá illő fiatalember. A történet egyik főszereplője a Gyulához sok szálon kötődő, neves történész, Márki Sándor, a másik fél pedig egy aradi mérnök leánya, Spilka Júlia. Márki az egyetem befejezése, önkéntes katonaéve leszolgálása után 1877 augusztusában, 24 évesen érkezett Aradra, hogy szeptemberben megkezdje a tanítást a helyi gimnáziumban. A véletlen úgy hozta, hogy Aradra érkezése másnapján esküvőre és lakodalomba volt hivatalos. Egyik tanártársa házasodott. Az – későbbi utalásokból kiolvashatóan – már aligha a véletlennek volt köszönhető, hogy éppen a menyasszony 19 éves húgának vőfélye lett. A szertartás rendezői nem csalódtak, hamar kiderült, két egymásnak való fiatal számára teremtették meg a megismerkedés lehetőségét. Másnap Márki már meg is látogatta a Spilka családot, s az éles szemű rokonok azonnal észrevették, hogy a fiatal tanár nem az egyébként elvárt vizitek szokásos idejét töltötte a házban.
A látogatások mellett egy-egy kirándulás, csónakázás, színházi előadás adott alkalmat a találkozásra. A Spilka családnak, más aradi polgár famíliákhoz hasonlóan, Muszkán és Gyorokon volt szőlője. A többnapos szüret ugyancsak társasági eseménynek számított, egy ideig a líceum tanárai párnapos szüreti szabadságot is kaptak. Márki szeptember végi naplóbejegyzésében olvashatjuk: „Csolnakázás a tavon – Juliska és Szeréna társaságában stb. S annyi minden, mi az embert kihozza sodrából.” Október közepén a következő sorokat jegyezte le: „A Troubadurt Juliskáék páholyában néztem végig. Kész is a világ a maga ítéletével, főleg mert a múltkor is hosszabb ideig tettem látogatást páholyában.” – Az ilyen gesztusokat a társasági kommunikációs rendszer ismerői pontosan értették. S jönnek a napi eseményeket részletesebben tárgyaló bejegyzések közé ékelt rövid mondatok: „Életem legboldogabb napjai.” „Megraboltam ajkán a mennyországot.” Amikor Juliska megemlítette, hogy udvarlójának nevéhez szépen illene a doktori cím, másnap ment is a doktori vizsgára való jelentkezés a pesti egyetemre. Minden a legnagyobb rendben haladt volna a házasság felé, ha Márki Budapesten nem kötelezte volna el magát egy fiatal lánynak. Nem nyilvánosan, csak négyszemközt, de az adott szó a kor ideája szerint szent volt, akár egy, akár sok ember előtt hangzott el. A korábban nem ismert intenzitású érzelem és az előzetes ígéret okozta feszültség igen megviselte Márkit. Pesti ideáljának és a lány bátyjának végül megírta a levelet, amelyben a leány bocsánatát és felejtést kért. A fivér válaszolt, irodalmi értékű levélben. Az akadály ezzel elhárult, de hogy a kérdés milyen belső feszültséget okozhatott, azt jelzi az a tény, hogy a fiatal tanár reumatikus panaszokkal megbetegedett, és hónapokig szobáját sem hagyhatta el.
Végül is megjött a gyógyulás; a szülői beleegyezés, az apai áldás kikérését követően, az illendő „megkéretés” után mindkettejük családja nagy örömmel fogadta a házasságot, amire a megismerkedésük első évfordulóján, 1878 augusztusában került sor, a szokásos külsőségek között. Az idő igazolta a döntést, Márki Sándor 1925-ben, kevéssel halála előtt ezt írta naplójába: „Édes feleségem ma lett 66 éves, hála Istennek, jó egészségben. Istennek soha nem hálálhatom meg, hogy ez az áldott jó asszony lett a feleségem, ki életének minden pillanatát nekem és kis családomnak szenteli.”
