Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Második helyen a Várfürdő-Gyulai Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2011. november 13. 07:00
Második helyen a Várfürdő-Gyulai Termál FC
Labdarúgás
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

Monor – Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-2 (1-1).

NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Monor 200 néző. V.: Bánáthy.

Gyula: Harman – Rostás, Vincze, Wéber, Valentényi – Zelenyánszki, Bálint, Dócza, Kovács T. (Török), Nagy G.Kanyó (Balogh). Edző: Fodor Sándor.

Mindkét csapat támadólag lépett föl a kezdéskor. Termálosainkat Fodor edző – „gyémánt ék alakban” – küldte a pályára középpályásainkkal és két ékkel a széleken. A „drágaköves” felállás nem véletlenül, már a 7. percben meghozta a vezetést. Nagy Geri jobb oldali íveléséből Kanyó, hosszú sarkos lövésével mattolta a hazaiakat, 0-1. A folytatásban nagy csaták dúltak a középpályán, különösen az egykori NB I.-es Erős Károly vezérletével – a sportszerűség határain is esetenként átlépve – amiben a játékvezető is partner volt. Eközben Harman kétszer is bravúrral mentett. A 23. percben kapunktól kifejelt labdát – a kétméteres lesen felejtkezett – Petric a hálónkba lőtte, 1-1. Fordulásig a mezőnyben felváltva, a mieink birtokolták többet a labdát.

A folytatásban is szikrázóan kemény játék során az 51. percben Valentényi öt méterről zúdított fejese szállott a kapu mellé, majd tíz perc után megszületett a győztes gólunk. Nagy Geri jobb oldali éles belövése az egyik védőről vágódott a hálóba, 1-2. A hátralévő félórában továbbra is küzdelmes játék folyt, mindkét oldali helyzetekkel, bár az eredmény nem változott. Fodor edző joggal örült a győzelemnek, ugyanis legénysége nemcsak játékban, hanem agresszivitásban is felvette a kesztyűt, és megérdemelt győzelmet kasszírozott. Ennek köszönhetően a listavezető 28 pontos Dabas mögé zárkózott fel a várfürdős legénység 24 pontjával.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)