A Gyula TV Sorsforduló magazinjának következő része a depresszióval foglalkozik. Pontosabban az abból való kitöréssel. Estella Rose-nak sikerült.
A WHO legutóbbi jelentése szerint 2020-ra a világon a második leggyakoribb tartós munkaképesség-csökkenést okozó megbetegedés a depresszió lesz – a szív- és érrendszeri megbetegedések után. Mindez óriási egészségügyi és gazdasági kihívás, amire nemcsak az egészségügyi rendszereknek, hanem az egész társadalomnak fel kell készülni. Magyarországon enyhe depressziós tünetekről (olyanokról, amelyek még nem érik el a klinikai értelemben vett depressziót, de már életminőség-romlást okozhatnak) 1988-ban a 16 év feletti népesség 24%-a számolt be, 1995-ben 31%, 2002-ben pedig 27,3%. Azóta nincs nyilvános, pontos információ, de gyanítható, hogy a százalék nem csökkent. Jó hír viszont az, hogy Magyarországon az utóbbi 10 évben jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma. Ez azonban csak részleges javulást jelent, ugyanis a halálos balesetek nagy mértékű növekedésének egyik oka felmérések szerint a depresszió kiváltotta burkolt öngyilkosság. Ennek a lelki összeomlásnak az egyik alapvető kiváltója a krónikus stressz.
A Sorsfordulóban Dobos Rozália (Estella Rose) őszintén beszél saját pokláról, melyet maga mögött hagyott. Éveken át súlyos depresszióban szenvedett, a szokásos vele járó betegségekkel. Amikor elkezdte írni első könyvét, Van kiút címmel, még ő sem gondolta volna, hogy ez nemcsak neki fog segíteni, hanem másoknak is. Mint mondta, olyan sokan keresték már meg azzal, hogy a könyv miatt kezdték el másképpen látni a világot, hogy erősen gondolkodik a folytatáson. A Sorsfordulóban beszél kálváriájáról, és a szentesi nő azt is elmondja, hogy szerinte mi a megoldás a mindennapokban. Elárulta, hogy szinte kidobott idő volt az a sok év, amikor ült egy sötét szobában, és zokogott esténként. Ma ez már a múlté. Ahogy ő fogalmaz, ma már minden apróságnak tud örülni, az életet élvezi, és örül neki, hogy él.
Estella Rose: Ébredés
Ma újra reszketek,
Ismerős érzés ez!
Évek óta hordozom már,
Nem hittem, hogy kísért egy életen át.
Nevetsz, azt szabad,
De ne bánts, azt nem szabad,
Álom, valóság, képzelet?
Mi az, mi játszik most velem?
Tudom: élet, remény s Álom.
Holnap ébredek, de addig
hagyj aludni, kedvesem!
Furcsa, de készülök ébredni,
s nem hiszem, hogy a felhő megreped,
Nézem a tükröt, de hazudik,
s mégis álmodom.
A szél szárnyán repülök,
nem esem le, van, aki óv és félt,
s irányítja életem.
Kérlek, ne ébressz fel, kedvesem!
Talán holnap felkelek,
de addig még Szeress!
S ha ébredek?
A messziből szeress!
Ne félj, érzem én,
a szél szárnyán alszom én.
Ha a felhő megreped,
csak csendben ébredek.
