
A Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény (GYAKI) és az Apáczai Kiadó közös Géniusz-palánta elnevezésű programjának zárórendezvényét a GYAKI Dürer Albert Általános Iskola Tagintézményében tartotta. A program a TÁMOP-3.4.3. - 08/2-2009-0038 Iskolai tehetséggondozás című pályázat keretein belül valósult meg.
A rendezvényt dr. Gulyás Imre, Gyula Város Önkormányzata Oktatási és Kulturális Osztályának vezetője nyitotta meg, aki beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a projekt sikeres megvalósulásához. A nyitóbeszédét követően a géniusz-palánták adták elő műsorukat, majd Hadabás Ildikó projektmenedzser ismertette a program eredményeit.
A projektmenedzser beszédében hangsúlyozta, ez volt az első olyan program, amely a GYAKI valamennyi tagintézményét összefogta, és egy átfogó, új típusú tehetséggondozó rendszer kiépítését célozta meg. Az intézmény a pályáztatás során összesen 19 696 752 Ft-ot nyert el a 16 hónapon át tartó programra.
Hadabás Ildikó a projekt leglényegesebb elemeit ismertetve elmondta, a program gerincét a tehetségfejlesztő foglalkozások adták. A hat tagintézményben 30 foglalkozást indítottak el tavaly szeptemberben 30 pedagógus vezetésével és 373 tanuló részvételével. A foglalkozások nem tantárgyak, hanem tehetségterületek köré szerveződtek.
A program keretében 53 pedagógus vett részt továbbképzésen, ahol a tehetségfejlesztés elméleteit és gyakorlatát sajátították el, valamint 13 versenyt szerveztek meg, amelyek lehetőséget adtak a tehetségeknek a bemutatkozásra és a megmérettetésre, illetve a készség- és képességfelmérésre. Ezenkívül pedagógusoknak szóló szakmai programokat tartottak, hatékonyság- és eredményességvizsgálatot végeztettek, valamint együttműködtek a mezőkovácsházi tehetségponttal, és bekapcsolódtak az Országos Tehetségsegítő Hálózatba is – derült ki a projektmenedzser prezentációjából.
A zárórendezvény végén dr. Vass Vilmos, az ELTE PPK egyetemi docense tartott előadást A tanulás kora címmel.



























