
Egyedül Gyulán szerveztek tüntetést az országban a forradalom ünnepére, hogy csatlakozzanak az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport október 23-i fővárosi demonstrációjához. A helyi szervezők nevében Bod Tamás köszöntötte a környék településeiről érkezett szép számú tüntető közönséget. Egy internetes hírportál egyik hozzászólójának névtelen üzenetét olvasta fel, mely szerint nem jön el a rendezvényre, mert jobb gyávának lenni, mint munkanélkülinek. Vélt, vagy valós félelmeink miatt kell összefognia azoknak, akiknek nem tetszik a rendszer – derült ki a negyedik gyulai tüntetés szónokainak mondandójából.
Sokan, sokféle szempontból mondták el, miért nem tetszik nekik a rendszer. Ki az oktatást féltette, ki a kultúrát, ki a gyerekei jövőjét. Dr. Perjési Klára korábbi polgármester és képviselő frappáns orvosi hasonlattal szemléltette az ország állapotát. A rendezvény főszónoka, Debreczeni József a demokráciát fenyegető fideszes intézkedéseket vette sorra, s összegzésként elmondta, hogy neki ez a rendszer már akkor sem tetszett, amikor még létre sem jött. Már 2003-ban tisztában volt azzal, hogy Orbán Viktoréktól nem várható semmi jó.
Az esemény szellemes performansszal zárult. Nemzetiszínű zászlók kerültek elő, melyek közepén a címer helyén egy narancs sárgállott. Ezeket aztán ollóval kivágták, így hozva létre a középen lyukas ötvenhatos zászlók mását, párhuzamot vonva az ötvenhatosok kommunista hatalom elleni harca és a napjainkban a demokráciáért aggódók fennálló rendszer elleni küzdelme között.

























