Dr. Karl Katschthaler egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem tanszékvezető tanára nyitotta meg a kortárs német irodalmat bemutató plakát- és könyvkiállítást a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.
A Gyulán tartózkodó ditzingeni vendégek és vendéglátóik jelenlétében dr. Karl Katschthaler érdekes körülménynek nevezte, hogy osztrák származású lévén magyar városban nyit meg német kiállítást. Hozzátette, a németek általában nem tesznek különbséget a német és az osztrák irodalom között. Ezen a kiállításon sem. A Kelet-korszak – Nyugat-korszak című kiállítás betekintést nyújt a német irodalomba, olyan érdekes és időszerű témát dolgoz fel, mint a kelet és nyugat ütközése. A kultúrák találkozásai nem lehetnek konfliktusmentesek – fejtette ki a kiállítás megnyitóján. A totalitárius múlt, a bűn után jött a bűnhődés, s erről beszélni kell Németországban és Magyarországon is – mondta.
A kiállítás 25 szerző művein keresztül nyújt képet a kortárs német nyelvű irodalom irányzatairól. Közülük 11 művet fordítottak le idáig magyar nyelvre. A mai német irodalomra két történeti tény gyakorolt nagy hatást. Mindenekelőtt, hogy 1989-ben egyesült Nyugat- és Kelet-Németország, ami két kultúra közvetlen találkozását nyújtotta. Másrészt Berlin nemzetközi várossá vált korunk minden jellegzetességével. A német irodalomban új folyamatok indultak el. A kiállításon bemutatott szerzők alkotásait öt témakör köré csoportosították: A Kelet kihívása, a Berlin-szenvedély, a történelemtudat, az életérzés a magány és globalizáció között, s a társadalmi folyamatok és problémák címek jelzik a mai irányzatokat. A kiállítás Herta Müller Berlinben élő, romániai sváb származású írónő korszakalkotó Lélegzethinta című regényének bemutatásával kezdődik. Költő hőse, Oskar Pastior 1945–1950 között szovjet lágerben él. A második világháború után Romániából német nemzetiségűeket vittek kényszermunkára. Herta Müller 2009-ben irodalmi Nobel-díjat kapott munkásságáért.
A Helmut Böttinger irodalomkritikus és a budapesti Goethe Intézet vándorkiállítása október 29-ig látható a gyulai könyvtárban, amely a kortárs német irodalmat átfogó vándorkiállítás első állomása. A Mogyoróssy könyvtárban 1994-ben nyitották meg a budapesti Goethe Intézet és a német szövetségi kormány támogatásával Magyarország első közkönyvtári olvasótermét. A gyulai német olvasóteremben mára mintegy ötezer dokumentum, könyv, folyóirat és hanganyag várja azokat, akik érdeklődnek a német kultúra és nyelv iránt. Irodalmi rendezvényeik, kiállításaik segítik a nyelvtanulást, az oktatást. A Kelet-korszak – Nyugat-korszak című kiállítás alatt a bemutatott német és magyar nyelvű könyveket is kölcsönzik az érdeklődőknek.
























