
„Németvárosi szüret" elnevezéssel rendezett ma programokat a Gyulai Német Kisebbségi Önkormányzat az Apor téren és a Tölgyfa étteremben a Gyula–Ditzingen 20 éves testvérvárosi ünnepség részeként.
Az Apor téren Mittag Mónika, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mondott ünnepi beszédet. A húsz éves testvérvárosi kapcsolat, valamint a gyulai németek betelepülésének 287. évfordulója alkalmából Mittag Mónika egy-egy rozmaringgal, a magyarországi németek virágával ajándékozta meg Michael Makuratot, Ditzingen főpolgármesterét, valamint dr. Görgényi Ernőt.
Az ünnepségen Nagy Mária, a Gyulai Német Kisebbségi Önkormányzat képviselője német nyelvű beszédével idézte fel a németek betelepülését, majd a németvárosi óvodások adták elő ünnepi műsorukat. A rendezvényen koszorút helyezett el a Szent Anna Kollégium falán található betelepülési emléktáblánál Michael Makurat, dr. Görgényi Ernő és Mittag Mónika. A koszorúzás után az ünneplők lovas kocsival és kisvonattal vonultak fel az Tölgyfa étteremig, a szüreti sváb bál helyszínéig.
Az eseményről bővebben a Gyulai Hírlapban olvashatnak.